HÍREK  2024. május 21.      534
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Civil fórum májusban

A novemberi találkozó óta eltelt idő fontosabb önkormányzati történései, valamint egy bűnmegelőzési előadás szerepelt a keddi Civil Fórum napirendjén. A civil szervezetek képviselői mellett Gajda Péter polgármester, dr. Hiller István országgyűlési képviselő, valamint Vinczek György és Varga Attila alpolgármesterek vettek részt a Civil Házban tartott eseményen.

Civil fórum májusban
A képre kattintva galéria nyílik. (13 kép)

Amikor a Civil Fórumot létrehoztuk, azt vállaltuk, hogy évente kétszer találkozunk a kispesti civil szervezetek képviselőivel – mondta el köszöntőjében Gajda Péter polgármester, majd ismertette az elmúlt hónapok legfontosabb történéseit, fejlesztéseit. A nagyobb parkok felújítása után az elmúlt hónapokban a kisebb területek, parkok megújítása következett. Ilyen például a Csokonai sétány, amely nemrég készült el. Kerület-szerte zajlanak a játszótér felújítások, parkmegújítások, például a Lehel utcánál és a Klapka – Szigligeti utcánál, de Kispest egyik kapujánál, az M5-ös autópálya bevezető szakaszán található körfogalom is új köntöst kapott, itt egy meglepetéssel is készülünk hamarosan. Az a farekonstrukciós program is már a végéhez ér, amely az Üllői úton és az Ady Endre úton zajlott, ezt a Fővárosi Önkormányzattal közösen végeztük el – tette hozzá a polgármester. Az is fontos volt, hogy a régi bérlakásaink felújításán túl, új építésű lakásokat tudjon vásárolni az önkormányzat. A vásárolt ingatlanokban elsősorban szolgálati lakásokat fogunk kialakítani. De a közelmúltban bővítettük a térfigyelőkamera-hálózatot, most már 101 kamera van bekötve a hálózatba, még idén várható bővítés.
Szó esett arról is, hogy az önkormányzat megállapodást kötött a kerületi rendőrkapitánysággal, hogy állandó rendőri jelenlét legyen a főbb gócpontokon, például a Köki-nél, az Atatürk parkban, a Templom téren, a Kossuth téren. A munkában a Kispesti Rendészeti Központ munkatársai is besegítenek.

Varga Attila alpolgármester arról számolt be, hogy 2017 óta mintegy 6,5 milliárd forintot vont el a központi kormányzat a kerülettől. Tavaly novemberben lezárult egy közbeszerzési eljárás, amely útjaink, járdáink felújításáról, megújításáról szólt. Látható, hogy sokat dolgoznak a kollégák, de az is tapasztalható az elmúlt évek elvonásai miatt, hogy több évre van szükség ahhoz, hogy útjaink, járdáink rendben legyenek. Tudjuk, hogy van tennivalónk – tette hozzá az alpolgármester, majd beszélt a Közpark Kft. növénytelepítési akciójáról. Olyan parkátalakítási programot hajtunk végre a Közpark Kft. munkatársaival, amelyben szárazságtűrő növényeket ültetünk a kerület számos pontján.

Vinczek György alpolgármester a szociális támogatásokat foglalta össze. Jövő reménységei címmel ír ki az önkormányzat hamarosan pályázatot általános iskolás felső tagozatos diákok számára. 40 gyermeknek szeretnénk segíteni, már a szeptemberi tanévkezdésre – foglalta össze az alpolgármester, majd beszélt a Kispesti Őrangyal elnevezésű jelzőrendszeres segítségnyújtás szolgáltatásról, amelyet ingyenessé tettek és felülmúlja az állami segítséget. Továbbra is biztosítjuk, hogy 15 percen belül megérkezik a szakképzett segítség, ha szükség van rá – emelte ki Vinczek György.

Dr. Hiller István országgyűlési képviselő tájékoztatta a résztvevőket a fórumon, hogy együttműködése az önkormányzattal magas színvonalú.

A beszámolók után Lakatos László rendőr hadnagy, a XIX. kerületi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója tartott előadást a civileknek.