Ember a tájban
Varga Katalin Csobbanás című kiállítása hétfő délután a Városházán nyílt meg. A képeket október 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Varga Attila alpolgármester köszöntő szavai után Balogh Tibor grafikus- és festőművész méltatta a képeket. Úgy fogalmazott, hogy absztrakt, organikus festészet Varga Kataliné, az alkotások arról szólnak, ahogy az emberben megjelenik a táj.
Varga Katalin Jászberényben született, Szolnokon végezte a középiskolát, ekkor ismerkedett meg a város kulturális életével. 1998-ban költözött családjával Kispestre. Autodidakta módon kezdte tanulni a festészetet, majd az online oktatás és a nyitott képzések keretei között fejlesztette ismereteit. Jelenleg a Zsilip Művészeti Egyesület tagja. Márciusától a budapesti Szentandrássy Galériában művészeti képzésen vesz részt. Művészeti tevékenységével szeretné felhívni figyelmet a társadalmi szerepekre, környezetünk szépségeire és a védelmére is, ezért jellemzően természetes színeket és alapanyagokat használ az alkotás során.