A magyar kultúra napja (január 22.) tiszteletére nyílt meg Szalma Edit grafikusművész, illusztrátor kiállítása szombaton a Wekerlei Kultúrházban. A tárlat március 14-ig tekinthető meg.
Kiss-Szitár Orsolya, a Wekerlei Kultúrház tagintézmény-igazgatója köszöntőjében kiemelte, hagyomány, hogy a magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepi kiállításon és pódiumbeszélgetésen egy közelünkben élő alkotóművészt mutatunk be. Idén a Wekerletelepen élő Szalma Edit grafikusművész munkásságával ismerkedhetünk meg. Kiállításának anyagát azzal a kurátori szemlélettel alakítottuk ki, hogy a mesékből kiindulva a cirkuszvilág keserédes hangulatán keresztül a kortárs költők verseinek illusztrációit is bemutathassuk – tette hozzá a tagintézmény-igazgató.
A megnyitó szakmai közreműködője Mátrai Péter építész, zeneszerző volt. Mátrai Péter rendhagyó megnyitóval készült, a felhangzott zene és szöveg együtt érzékenyítette a közönséget Szalma Edit alkotásainak befogadására.
A pódiumbeszélgetés előtt Vinczek György alpolgármester köszöntötte a kultúra közvetítőit, a befogadókat és az alkotókat.
Szalma Edit már gyerekként tudta, hogy a rajzok felé vezet az útja, és talán épp e korai felismerésnek köszönhetjük, hogy alkotásaiban ilyen erőteljesen megmaradtak a letisztult, egyszerű, és mégis mesterien kifinomult formák. A plakát- és bélyegtervezésen, valamint papírszínházi alkotáson túl megannyi gyerekkönyvben és kiadványban találkozhatunk figuráival és stílusjegyeivel.