HÍREK  2012. augusztus 21.      5,063
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az államalapítás ünnepén

Irodalmi műsorral és koszorúzással emlékezett az önkormányzat a magyar állam alapítására augusztus 20-án.

Az államalapítás ünnepén
A képre kattintva galéria nyílik. (16 kép)

Az ünnepi rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Nagyboldogasszony katolikus templomban, majd a Nyugdíjasház kertjében folytatódott. A Szent István-szobor előtt Vinczek György alpolgármester mondott ünnepi beszédet.

Géza fejedelem és államalapító királyunk szerepét említve a magyarság európai beilleszkedését és megmaradását hangsúlyozta köszöntőjében az alpolgármester. Kiemelten szólt azokról a törekvésekről, amelyeket elmúlt ezer év alatt folytatott a magyarság az önálló államiság és az újjászületés érdekében: „A Szent István halálát követő évszázadokban államiságunk, nemzeti létünk és szabadságunk újra és újra veszélybe került, de nagy történelmi személyiségeinknek és mozgalmaiknak is köszönhetően mindig újra kezdtük.

Szent László és IV. Béla, Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi, Kossuth és Deák, s megannyi kiváló magyar, újra és újra megmentette a veszni látszó magyarságot. Az 1980-as évek reformmozgalmai, majd a rendszerváltoztató történelmi fordulat ismét esélyt teremtett az újjászületésre, s az Európába való visszatérés tovább erősítette a régen vár felemelkedés reményét.

A kerület kapcsán a céltudatos építőmunkát említette: „Mi itt Kispesten a békés fejlődést, a céltudatos építőmunkát választottuk. Az ország és szűkebb otthonunk múltját, értékeit, a korábbi nemzedékek munkáját és áldozatait megbecsülve építkeztünk tovább. Fejlődésünket, gyarapodásunkat azonban csak a közjót szolgáló állami és önkormányzati szervezetek, az egyházi és civil közösségek, a Kispesten lakók és itt dolgozók együttműködésével érhettük el. Mert fő céljaink – minden nézetkülönbség ellenére is – közösek, mert mindannyian Kispest békés fejlődését, a családok boldogulását és biztonságát kívánjuk szolgálni, s mindannyian egy virágzó országot szeretnénk teremteni.”

Beszéde végén a megújulás fontosságáról beszélt Vinczek György: „Szakítsunk az örök vesztes teóriával, a megújulás az újrakezdés a történelem törvényszerűsége nem csak minket, magyarokat, hanem a világ más nemzeteit is érinti. Ne fogadjuk el, hogy sírva vigad a magyar! Nincs semmi sorsszerűség abban, hogy mi csak boldogtalanok lehetünk. Boldognak kell lennünk a hétköznapokban is, nemcsak egy sikeres olimpia időszakában. És ez mind-mind rajtunk múlik! Ehhez persze szükséges, hogy ne kelljen félnünk a szószerinti holnapi naptól, biztonságban érezzük magunkat, és tiszteljük, becsüljük meg egymást. Mint ahogy azt Erdő Péter bíboros úr ez évi üzenete tartalmazza: Egymás ellen gyűlöletet kelteni nem szabad.”

A köszöntő után a Honvéd Művészegyüttes zenés irodalmi összeállítását láthatták a megjelentek. Az ünnepi program zárásaként az önkormányzat vezetői, a pártok, az intézmények, az egyházak és a civil szervezetek képviselői koszorúzták meg Szent István szobrát. Az önkormányzat képviseletében a három alpolgármester – Vinczek György, Dr. Kovács Bence és Ékes Gábor – és Dr. J. Nagy Éva jegyző koszorúzott. Dr. Tarnai Richárd országgyűlési képviselő virágait Lazányi Ferenc önkormányzati képviselő helyezte el az első magyar király szobra előtt. 

http://www.youtube.com/watch?v=JBD2KuR_q-g&   

http://www.youtube.com/watch?v=dR0_KKgQwAA