HÍREK  2025. március 22.      151

Gálameccsek Tichy Lajos 90. születésnapján

Kispest Önkormányzata koszorúzással és gálameccsekkel ünnepelte a Kispest-Honvéd FC kiválóságának, a legendás magyar középcsatárnak, a „nemzet bombázójának”, Tichy Lajosnak (1935–1999) 90. születésnapját péntek délután a róla elnevezett sportcentrumban.

Gálameccsek Tichy Lajos 90. születésnapján
A képre kattintva galéria nyílik. (27 kép)

Gajda Péter polgármester az ünnepségen elmondta: a város polgármestereként büszke vagyok arra, hogy amikor Kispestről és a kerület sportéletéről beszélünk, hangsúlyoznunk sem kell, hogy hány kiváló sportembert adott ez a város a hazai, de a világ sportéletének is. Elég, ha csak körbenézünk, és azokra gondolunk, akik itt vannak ezen az eseményen közöttünk. De arra is büszke vagyok, hogy, amikor 2019-ben megkérdeztük az addig csak KAC-pályaként ismert régi, mindenki számára nyitott, önkormányzati sporttelepnek mi legyen a neve, kiről nevezzük el, a kispestiek egy szavazáson egybehangzóan a kiváló sportembert, Tichy Lajost javasolták – tette hozzá a polgármester.

Séllei Árpád, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a csapatnak fontos feladata a múltban sikereket hozó tagjainak emlékét őrizni. Leghíresebb játékosunk, Puskás Ferenc nevét, emlékét iskola, utca, stadion is őrzi, örök kapitányunkról, Bozsik Józsefről is stadiont neveztek el, 100. születésnapján emlékévet tartunk, méltó módon emlékezünk meg róla. Tichy Lajos pedig múltunk következő nagy alakja, játékosa, aki felnőttként kizárólag a Honvédban játszott, ötszörös gólkirály volt, Kispest díszpolgára 1992 óta. Kevés olyan klub van a világhon, mint a Honvéd, ahol ennyi híres játékos nevelkedett, majd játszott. Egy klubnak a múltja nélkül nincs jövője – hangsúlyozta.

Kaszás Kálmán, a klub krónikása Tichy Lajos életútját méltatta: kedvenc labdarúgóm Tichy Lajos volt. Vannak olyan barátaim, akiknek példaképe volt, és azért is jött játszani a Honvédba, hogy közel legyen hozzá, tanulhasson tőle. De volt olyan játékos, akinek edzője volt, és bajnok csapatot csinált abból a gárdából, amelyet vezetett. Kilencven évvel ezelőtt futballcsillag született személyében, akire nagyon büszkék vagyunk. Nem volt még 19 éves, amikor a Honvédhoz került, és 1954 tavaszán a pályán is bemutatkozott, az első mérkőzésén már gólt is szerzett. Sőt, egy év múlva az első válogatott mérkőzésén is góllal kezdett. Búcsúmeccsén is egy fantasztikus kapásgóllal búcsúzott a Vasas elleni mérkőzésen. Ilyet csak világklasszisok tudnak. Nemcsak a Honvéd, hanem az ellenfelek szurkolói is imádták a játéktudását, bomba és kapásgóljait – emlékezett Kaszás Kálmán.

A köszöntők után az önkormányzat, a Budapest Honvéd FC, a sporttársak, a kerületi sportlétesítmények, a Puskás iskola, valamint tisztelői nevében koszorúkat helyeztek el Tichy Lajos szobránál. Kristóf Lajos alkotását 2019-ben avatták fel, amikor átadták a megújult Tichy Lajos Sportcentrumot.

A délután hátralevő részében gálamérkőzéseket játszottak: a Budapest Honvéd SE U 13 fiú – Kispest SE U13 fiú csapatok, majd a Kispest Honvéd U19 leány – Astra HFC U19 leány csapatai, és zárásként a Budapest Honvéd Öregfiúk – Kispest Önkormányzat futballcsapata.

Az eseményen továbbá részt vett Fórizs Sándor, a Budapest Honvéd FC sportigazgatója, Szurgent Lajos, a Budapest Honvéd FC örökös tagjai, Kozma Mihály, Plókai Attila és Gyimesi László válogatott labdarúgók, Vass László, a Budapest Honvéd FC női labdarúgószakágának vezetője, Bihari Péter, a Puskás iskola intézményvezetője.

Másnap a sportcentrum vezetése virágot helyezett el Tichy Lajos sírjánál a Farkasréti Temetőben.