HÍREK  2025. május 26.      158

Nagy volt az érdeklődés az idei gyermeknapon

A hagyományoknak megfelelően a tombolasorsolással ér véget az önkormányzat gyermeknapi rendezvénye vasárnap a központi játszótéren. A tombola fődíját, az elektromos rollert idén a bolyais Urbán Bence. Az eseményen számtalan remek színpadi produkcióval és kiegészítő programokkal várták a kispesti családokat.

Nagy volt az érdeklődés az idei gyermeknapon
A képre kattintva galéria nyílik. (35 kép)

A fél tizenegyes kezdésre, az Iszkiri zenekar programnyitó koncertjére zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a központi játszótér dombja. A délelőtt során, az oly népszerű Iszkiri zenekaron kívül fellépett még a nagyszínpadon a Kiss Ágnes vezette Mágnes Színház, akik együtt énekelték a gyerekekkel műsoruk elején, hogy „Ez egy csodálatos nap!”. Utánuk a Jack Spenót interaktív gyerekműsort láthattuk, majd a Zabszalma együttes muzsikált.

Délután együtt játszott és mókázott a gyerekekkel a kispestiek régi ismerőse, Mikola Péter, a zenés játszótárs. Műsorának egy részéhez az utána következő „oroszlános táncot” előadó Kispesten Shaolin Kungfu csopprt is csatlakozott. A koncertek sorát remek hangulatú műsorával Kovácsovics Fruzsina zárta.

A színpadi produkciók mellett idén is megtalálhattuk a régi gyermeknapi programelemeket: a póni-lovaglást, a csillámfestést és arctetoválást Brösztl Évával és Thén Noémivel, és a légvárat. De itt volt idén is a Kenderkóc népi játszóház több mókás játék mellett a szakajtós körhintával, és gurult az óriás felfújt gömblabda is, benne a gyerekekkel. Eljöttek most is a Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat önkéntesei és a kerületi rendőrkapitányság munkatársai, egészségünkre pedig a mentősök vigyáztak.

A megszokott programelemek között újdonság volt idén, hogy a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete érzékenyítő programmal települt ki a rendezvényre. Olyan eszközöket, játékokat hoztak, amelyek kipróbálásával átérezhetjük, hogy a fogyatékossággal élőknek milyen napi nehézségekkel kell megküzdeniük például a kerekesszékben az íróasztal mellett, az ajtónyitáskor, vagy a számítógép használatakor. De azt is kipróbálhattuk, milyen egy kézzel befűzni a cipőnket – mesélte az egyesület kerületi szervezője, Alterné Gapsu Anett.

A kiegészítő programok között most is itt van a KvízKaland sátra, ahol a szokásos városismereti kvízkérdések helyett többféle 120 darabos kispesti puzzle-t kell kirakni az érdeklődőknek. De készítettünk egy játszótéri képes tesztet, amelyben a megjelölt helyeket kell megtalálnia a gyerekeknek – mondta el Rozgonyi Sarolta, a kvízkalandok kiötlője, könyvszerkesztő, aki a tombolaajándékként egy 120 darabos, Bozsik Stadiont ábrázoló puzzle-t ajánlott most fel.

Nem hiányozhattak a programból az Első Kis-Pesti Kert kertészei sem. Náluk lehetett tesztet kitölteni, színezni, gyurmázni, kincset vadászni, újdonságképpen fűszereket illatról felismerni. Elmaradhatatlan programelem volt a szelektív asztali kukába való hulladékgyűjtés is – mesélte Nagy Mária kertvezető.

A tavalyi bemutatkozás után idén visszatértek az „ÖrömZöldek” öko-játékaikkal, amelyet Süveges Krisztina és Róth Katalin állítottak össze kizárólag újrahasznosítható anyagokból, bizonyítva azt, hogy egy bébiételes üveg, a kiürült tojástartó, vagy egy üres WC-guriga is lehet jó játék.

Az egyik sátornál Rácz Fatima és Bernát Péter, az Edukido képviseletében várták tanulási módszer és eszköz iránt érdeklődő szülőket, gyerekeket.  A gyerekek játékos módon, saját élményeiken keresztül ismerkednek meg a világ működésével, miközben nemcsak kérdezni tanulnak meg, hanem megtapasztalják, hogyan találhatnak rá a válaszokra is. Az Edukido célja, hogy támogassa a gyerekek gondolkodását, problémamegoldó képességét és önállóságát – tudhattuk meg.

Kísérleti fázisba érkezett a hamarosan általánosan is bevezetésre kerülő a digitális Kispest Kártya, amelyet ma három helyen lehet kipróbálni. Aki a programon a már működő Kispest applikáción keresztül kispesti lakcímkártyájával regisztrált a Kispest Kártyára, itt is 10 százalék kedvezményt kaphatott. A Kispesti Uszoda már csatlakozott a Kispest Kártya programhoz, így ott a napi jegyek árából is lejön már a kedvezmény. Célunk az, hogy minél több kispesti kis- és középvállalkozó szolgáltatása vegyen részt a programban, mert annál több kedvezményt tudnak majd igénybe venni a kispestiek vásárláskor, ami jó nekik, de jó a szolgáltatóknak, kereskedőknek is, hiszen ezt a programot az önkormányzat támogatja. Lehet csatlakozni – tájékoztatta lapunkat Fülöp Péter, a kártya működését koordináló önkormányzati munkatárs.

Nagy volt az érdeklődés az idei gyermeknapon
A képre kattintva galéria nyílik. (17 kép)

A zenés szabadidős szórakoztató családi program tombolasorsolással zárult. Tombolajegyet most is azok kaphattak, akik részt vettek a sátrak valamelyikében megtartott foglalkozásokon. A fődíj és az apróbb önkormányzati ajándékok sorsolására a gyermeknapi programok zárásakor, 17 órakor került sor. Az önkormányzat ajándékát, az elektromos rollert a Bolyai iskolába járó Urbán Bence nyerte. A tombolasorsolást és az ajándékok kiosztásában Paróczai Anikó és Vinczek György alpolgármesterek segédkeztek.