HÍREK  2025. június 16.      150

Véget ért a festményvásár

Befejeződött az Alkotók Kispestért csoport kiállítása és jótékonysági festményvására a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskolában pénteken.

Véget ért a festményvásár
A képre kattintva galéria nyílik. (12 kép)

Varga Attila alpolgármester köszöntőjében elmondta: ennek a kiállításnak a jótékonysági célja nem elhanyagolható, sőt kiemelendő. Az alpolgármester méltatta az Alkotók Kispestért csoport tagjait, akik már második alkalommal ajánlották fel műveiket egy jó ügyért.

Németh Rezsőné Julianna, a vásár egyik szervezője az adományozó alkotók nevében elmondta: tizenkét adománykép kelt el, 327 ezer forinttal tudjuk támogatni a SZLAMI alapítványát. Németh Rezsőné hozzátette: a mostanáig el nem kelt képek az alapítványnál maradnak, így meg lehet vásárolni a későbbiekben is. Már van egy nagy felajánlásunk a következő akciókra – tette hozzá a szervező, utalva arra, hogy a jövőben is terveznek ilyen módon segíteni.

Az eseményen ott volt az iskola névadója, nyugalmazott igazgatója, művésztanára, Kispest díszpolgára, Szatmári László.

Payr Henrik, az iskola igazgatója megköszönte, hogy a SZLAMI alapítványát támogatta idén a kispesti alkotók csoportja. Öröm volt bejönni az iskolába, már csak azért is, mert ilyen szép képek voltak a falakon – tette hozzá.

A Kispesti Művészetoktatásért Alapítvány a SZLAMI közel 850 fős diákcsapatának életét segíti. Az alapítvány tevékenységének főbb területei a hangversenyeken való részvétel, a hangszervásárlás, valamint a szociálisan rászoruló diákok segítése.