HÍREK  2025. június 28.      420

A holokauszt kispesti áldozataira emlékeztek

Az 1944-ben haláltáborokba hurcolt zsidó és cigány áldozatokra emlékeztek pénteken a Kispesti Új temető izraelita parcellájában, vasárnap pedig a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) Fő utcai Méltóság Napja Templomában. 1944. június 30-án több mint háromezer zsidó és cigány származású embert deportáltak Kispestről németországi haláltáborokba. Kispest Önkormányzata gyásznappá nyilvánította június 30-át. A megemlékezést a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (ROMFEL) szervezte.

A holokauszt kispesti áldozataira emlékeztek
A képre kattintva galéria nyílik. (21 kép)

Losó Györgyné Melinda, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület elnöke elmondta: közel tíz éve már, hogy a zsidó és a cigány áldozatokról megemlékezünk itt a temetőben. Az idei esemény azért is különleges, mert újra felavathatjuk a mártír-emléktáblát, melyet Kósa Lendvai Judit és családja saját erejéből újított meg – tette hozzá. A mártír emlékművet a háború utáni évben a vészkorszakot túlélt zsidók adományaiból állították fel.

Kósa Lendvai Judit beszédében kiemelte: az elmúlt évtizedekben az emlékműbe vésett nevek megkoptak, elhalványultak, épp ezért úgy döntöttünk, a fiaim, a menyeim és a férjem, hogy rendbe hozzuk, ezzel is méltóképpen emlékezve a történtekre. Kósa Lendvai Judit hozzátette: reméli, hogy a következő nemzedék is ápolni, őrizni fogja a táblákat.

A Kispesti Új temető izraelita parcellájában lévő emléktábláknál Varga Attila alpolgármester is köszöntötte a megjelenteket az önkormányzat nevében. Az alpolgármester elmondta: a mi feladatunk az emlékezetet élővé tétele. Bár az esemény civil kezdeményezésre jött létre, hagyománnyá vált, az önkormányzatnak az a dolga, hogy támogassa ezt.

Az eseményen Trencsényi Borbála is beszélt az egykori kispesti zsidók és cigányok emlékeztét hűségesen őrző Romák Felzárkóztatásáért Egyesület nevében. Trencsényi Borbála megemlítette a tavaly elhunyt Szonderik Gyulát, a kispesti MEASZ vezetőjét, aki több évtizeden át, jelentős aktivitással képviselte a MEASZ értékeit. Kilenc éves gyerekként szemtanúja volt, amikor 1944. június 30-án több mint háromezer zsidót, köztük osztálytársait és barátait, marhavagonokba lökdöstek a csendőrök a kispesti vasútállomáson – tette hozzá.

Az emlékművet Darvas István főrabbi avatta újra. A főrabbi arról beszélt, hogy bár az áldozatok méltóságát nem tudják visszaadni, nevüket méltó módon, helyen őrzik ezentúl itt a temetőben.

A beszédek után az emléktáblánál helyeztek el a virágokat, kavicsokat a résztvevők. Földesné Glasz Zsuzsa a zsidó temető ravatalozójánál széttört virágtartókat sajátköltségén állíttatta helyre. A Glasz család jelentős szerepet vállalt a zsidóközösség életében. Glasz Géza, nemcsak szikvíz gyártó kisiparosként volt ismert Kispest-szerte, hanem ameddig csak lehetett összetartotta a kispesti zsidó vallási közösséget. Az utolsó imaházat az ő felügyelete mellett működtették a Báthory utcában.

A résztvevők ezután átsétáltak a ravatalozóhoz, melyet az önkormányzat segítségével a Budapesti Zsidó Hitközösség újított fel 2024-ben. Itt Bencze Marianna énekelt.

Iványi Miklós, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség kispesti Méltóság Napja Templomának lelkésze arról beszélt, van-e joga egy keresztény lelkésznek bármit is mondani. Az a borzalom, melynek emlékhelyén vagyunk itt, nem történt volna meg, ha a keresztény egyház elvégzi azt a feladatát, melyre hivatva van. Azt, hogy a jövevényt, az árvát, az üldözöttet megvédje. Sajnos ezért mi keresztények nem győzünk eleget bocsánatot kérni és szégyenkezni, mert nem szóltunk, nem kiabáltunk, amikor ezt a népet bántották, pedig az lett volna a feladatunk, hogy melléjük álljuk. Legyen mindenki emléke áldott – fogalmazott Iványi Miklós.

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke elmondta, hogy sajnálatosan a zsidók voltak, akik legnagyobb számban szenvedték el a holokausztot, de fontos kiemelni a fasizmus eszméjének borzalmát, mert mindenki veszélyeztetett volt, aki nem idomult az elvárásokhoz. Kiemelte, hogy napjainkban is fontos arra gondolni, milyen körülmények vezettek ide, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg.

Losó Györgyné, a ROMFEL egyesület elnöke felidézte Fahidi Éva és Neumann Ernőné Éva találkozását 2014-ben: a két Holokauszt-túlélő barakkja egymás közelében volt Auschwitz-Birkenauban. Fahidi Éva egészen közel volt a cigány lágerhez is, így tanúja volt a cigány tábor augusztus 2-i felszámolásnak.

A beszédek után az emlékhelyen Varga Attila alpolgármester helyezte el az önkormányzat koszorúját. Koszorúzott Losó Györgyné, a ROMFEL vezetője és Király Béláné Kósa Zsuzsanna, a MEASZ elnöke.

Varga Attila alpolgármester a megemlékezés után külön köszöntötte Havas Ivánt, aki nemrégiben ünnepelte 90. születésnapját.

A megemlékezést hosszú évekkel ezelőtt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a szervezet részéről Hanti Vilmos kezdeményezte.

A holokauszt kispesti áldozataira emlékeztek
A képre kattintva galéria nyílik. (34 kép)

A megemlékezés vasárnap a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) Fő utcai Méltóság Napja Temploma előtt folytatódott, ez a program a roma holokauszt áldozatainak emléke előtti tisztelgés volt.

Losó Györgyné Melinda, a ROMFEL elnöke a tavaly felavatott emléktábla előtt elmondta, eddig 63 kispesti cigány embert tudtak beazonosítani, akik odavesztek a haláltáborokban.

Iványi Miklós, a MET lelkésze kiemelte: az örökkévaló mindig a marginalizált ember mellett áll, a szabadságáért, méltóságáért küzdő ember mindig különös helyen van az ő szívében, így roma testvéreink is. Ezért elvárja a tisztességesen gondolkodó embertől, hogy ne hagyja magára az üldözötteket, azokat, akiket a társadalom egy jelentős része ki akar taszítani magából – tette hozzá.

Varga Attila alpolgármester elmondta: cigány nyelvű táblával nem nagyon szoktunk találkozni közterületeken, ezért is fontos, hogy tavaly elkészülhetett. Az alpolgármester ismét kiemelte, hogy az önkormányzat igyekszik segíteni, támogatni az ilyen és ehhez hasonló civil kezdeményezéseket, azért, hogy a névsor élő lehessen, hiszen fontos, hogy a nevek történetekké váljanak – hangsúlyozta.Az emléktábla előtt az önkormányzat képviseletében Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterek, a ROMFEL nevében Losó Györgyné és Rostás Mária, a MEASZ nevében Király Béláné Kósa Zsuzsanna, Hanti Vilmos és Nagyváradi Mihály hajtott fejet.

Őrizze ez a tábla az 1944 őszén náci koncentrációs táborokba elhurcolt cigány testvéreink emlékét. A holokauszt 80. évfordulóján állította: Romák Felzárkóztatásáért Egyesület a Kispesti Önkormányzat támogatásával – olvasható az emléktáblán magyar és cigány nyelven.

Az ünnepség a templomban folytatódott: Bencze Marianna zsoltárt énekelt, majd Trencsényi Borbála elmondta, hogy az első helytörténeti kutatásokat Mariannának köszönhetjük. A folytatásban Urbán Iván családjának elhurcolásának történetét osztotta meg a megjelentekkel. Majd Pálóczi Zoltán amatőr kutató foglalta össze a háború előtti történéseket.

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke elmondta: amikor egy önkormányzat felvállalja, támogatja a civil kezdeményezéseket, az mindig egy nemes dolog – utalt arra, hogy a megemlékezés annak idején civilek összefogásával indult el.

Vinczek György alpolgármester megköszönte a civilek munkáját, kutatását, mert így minden évben szaporodnak az ismereteink a holokauszttal kapcsolatban. Bár időben egyre távolodunk a 81 évvel ezelőtt történt eseményektől, nagy érték, hogy egyre többet tudunk meg az elhurcoltak életéről, körülményeiről.

Az esemény Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, előadóművész koncertjével zárult.