Huszadik születésnap
Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Kispesti Siketek és Nagyothallók Civil Társasága. A születésnapot a Kispesti Kaszinóban rendezték meg kedden.
Blázy Krisztina, a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda vezetője, a klub egyik alapítója elmondta: húsz évvel ezelőtt a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat akkori vezetősége álmodta meg a siketek klubját. Ez kezdetben egy próbálkozás volt arra, hogy a kerületben élőket elérjük, és sikerült is, azóta is működik a klub – tette hozzá az irodavezető. A 10 éves jubileumot is a kaszinóban tartották, a 15 éves születésnapot a covid-járvány miatt nem tudták megrendezni, így nagyon várták már ezt az alkalmat.
Csajbi László, a társaság képviselője, köszöntőjében felidézte, hogy a tagok sok programot szerveznek együtt, kirándulásokat, közös ünnepeket, jeles napokat. Először 2-3 taggal indult, aztán egyre nagyobb lett a társaság. A közösségnek jelenleg 40 tagja van.
A klubtalálkozókat a Lila akác Idősek Klubjában tartják. Az eseményen Vinczek György alpolgármester mondott köszöntőt, melyben kiemelte: az önkormányzat a társaság számára ingyen biztosítja a klubhelyiséget, valamint a civil pályázatok keretében támogatja, elsősorban a buszos programjaikat.


























