A Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) ötleteként és szakembereinek felajánlásaként ingyenes szülő- és pedagógussegítő előadásokat tartanak a kispesti óvodákban. Az első előadást kedden tartották a Kispesti Egyesített Óvodák (KEÓ) Képzési Központjában.
Örömmel fogadták a KEI felajánlását és azt, hogy dr. Varga Noémi gyermekpszichiáter nyitott volt arra a lehetőségre, hogy igény szerint Kispest valamennyi óvodájában előadást tartson a 2-6 éves korosztályt nevelő szülőknek, az ott dolgozó pedagógusoknak a gyermeknevelés kihívásairól napjainkban. Ez idáig itt az Arany óvodában volt ilyen előadás, és a Hársfa óvodával folyik egyeztetés egy következő alkalom megtartásáról. A tapasztalatunk az, hogy a szülőknek szüksége van az ilyen, és ehhez hasonló találkozókra, hiszen sokszor tanácstalanok, nincsenek eszközeik, ismereteik a nevelési problémák megoldására. És hogy ez se legyen akadály, az előadás ideje alatt biztosítani tudjuk a gyermekfelügyeletet is – mondta el lapunknak Szegediné Török Tünde, a KEÓ igazgatója.
Az előadás elején Sasné Szűcs Emese gyógypedagógus röviden bemutatta a Forrásház Gondozási Központban működő gyermek mentálhigiénés szolgálatot, a környezetét, és mindazokat a lehetőségeket, amelyek a szülők és a 0-18 éves korú gyerekek rendelkezésére állnak, ha segítségre szorulnak. A szülők ma rendkívül sok helyről tájékozódnak, de ezek az információk és a környezetükben lévő változások, elvárások sokszor nem erősítik, hanem elbizonytalanítják őket – mondta.
Dr. Varga Noémi szerint a mai szülők egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben, sok-sok kihívással kell szembenézniük. Ezért ezzel a szülőtréninggel elsősorban az a cél, hogy szempontrendszert, alapelveket adjanak, szabályokat és elvárásokat mutassanak a gyermekneveléshez, hiszen minden szülőben ott van a kérdés, a kétely: mit csináljon, és mit ne a gyereke, mikor kezdjen el gyanakodni, hogy amit csinál, vagy ahogy viselkedik már külső segítséget igényel. A szülőnek figyelnie kell saját gyerekét, hiszen ők megérzik, ha a gyerek küszködik valamivel, szorong valamitől, és ha az óvodában, iskolában, vagy bárhol máshol a vele kapcsolatban lévők javasolják, érdemes szakemberhez fordulni.
Az előadás számtalan ismert és olykor váratlan nevelési helyzetet, szituációt érintett, megoldási lehetőséget javasolt, de a legfőbb üzenete a szülők számara mégis az volt, hogy a gyermeknevelésben a legfontosabb a biztonságot adó és kiszámítható közvetlen környezet, amelynek alapja a következetesség, az őszinteség, a betartható és betartott szabályok mentén való mozgás, a minőségi szülői figyelem a gyerek dolgai, viselkedése iránt, valamint a gyerek számára kialakított motivációs és jutalmazási rendszer.
Az előadás során a résztvevők figyelmébe ajánlották a Kispest TV sorozatát a témában, amelyben kiemelten foglalkoznak a gyermekek mentálhigiénés problémáival (1. rész, 2. rész, 3. rész). Ezen kívül letöltésre ajánlották az ELTE Fel a hegyre! című szülői tréningjét.



























