Játék a betűkkel
Plakát-, logó-, arculat- és csomagolástervekkel és tipográfiai munkákkal találkozhat a közönség Sándor László november 8-ig látható kiállításán a KMO-ban.
Szinte a teljes tervezőgrafikai paletta megtalálható Sándor László grafikus „my typeface” című péntek este nyílt kiállításán a KMO Előtér-galériájában. Vannak köztük pályázati anyagok és vizsgamunkák is, többel díjakat nyert az alkotó. A munkák között kiemelt helyet foglal el a betűtervezés legnagyobb alakjai előtt tisztelgő plakátsorozat, a The Great Typographers. Ezeken négy kiemelkedő tipográfust láthat a közönség, akiknek portréi az általuk tervezett fontokból állnak össze.
Pénteki köszöntőjében Gábor Ilona, a KMO Művelődési Ház igazgatója úgy fogalmazott, büszke arra, hogy peremkerületi intézmény vezetőjeként a legigényesebb programokat tudja bemutatni a kispestieknek.
A kiállítást megnyitó Hegyi Béla grafikusművész a szakma és a betűket alkotó tipográfusok iránti szeretetet, az alkotás gyönyörűségét és annak a folyamatnak az örömét emelte ki Sándor László képei kapcsán, amivel egy grafikus kommunikál a közönséggel, az emberekkel. Több sztorit is mesélt a tipográfia történetéből – Nagy Károly idejéből, Gutenberg nyomtatásáról, a híres magyar betűmetszőről, Misztótfalusi Kis Miklósról – és azt kívánta, hogy Sándor első önálló kiállítása legyen egy történeti sorozat kezdete, és ő is szereplője legyen anekdotáknak.
























