HÍREK  2012. szeptember 30.      2,742
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Felavatták az emlékparkot

A török testvérváros, Pendik delegációjával együtt avatták fel szombaton a Mustafa Kemal Atatürk Emlékparkot és az államférfi szobrát.

Felavatták az emlékparkot
A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

A himnuszokat követen a kőbányai Orchidei iskola török diákjainak műsorával indult a park- és szoboravató ünnepség szombat délelőtt a Fő utca és a Batthyány utca között lévő Match áruház előtti területen. A rendezvényre magyarországi örmények és görögök is érkeztek: néma demonstrációval fejezték ki tiltakozásukat.

Köszöntőjében Kispest országgyűlési képviselője a karakteres nemzetek együttműködéséről, barátságáról beszélt. „Az ember úgy egységes, hogy jó és rossz tulajdonságokat hordoz. A Jóisten és Allah így teremtett bennünket.” – fogalmazott Dr. Tarnai Richárd, majd egy szlovák barátjával történt korábbi beszélgetését idézte fel a barátság lényegéről, arról, hogy a problémákon túl lehet lépni, és tovább lehet építeni a kapcsolatot. Hangsúlyozta, hogy az emberi kapcsolatok és gesztusok építik a nemzetek közötti szoros kapcsolatokat is. A Koránból és a Bibliából idézve azt mondta az országgyűlési képviselő, hogy a szívbéli összhang és a hűség az az üzenet, amit a Korán és a Biblia közvetít, amit a mindennapokban próbál megélni az ember.

Pendik polgármester világbékét teremtő személynek nevezte Mustafa Kemal Atatürköt. Dr. Salih Kenan Sahin külön megköszönte Kispest polgármesterének és országgyűlési képviselőjének a gesztust, hogy a török államférfiról nevezte el a kerület az emlékparkot. Köszöntötte a csendben tiltakozó örményeket és görögöket is, azt mondta, reméli, hogy a jövőben azokkal a népekkel is békében élnek, amelyekkel a múltban nem.

Ezt követően a két polgármester együtt leplezte le a török testvérváros, Pendik ajándékát Mustafa Kemal Atatürk szobrát, majd a barátság jeleként együtt ültettek el a parkban két törökmogyoró facsemetét.

Az Index internetes hírportál szombati Mégis lett Atatürk tér Kispesten című cikkében a névadással kapcsolatos képviselő-testületi döntésre is kitér: „A polgármester szerint a képviselő-testület keddi zárt ülésén született egy olyan határozat, hogy a parkot az Isztambulban található Pendik nevű testvérvárosról nevezzék el, de a török delegáció pénteki érkezése után úgy döntött: az önkormányzati törvény adta lehetőséggel élve felfüggeszti a határozatot, és az eredeti döntés alapján tartják meg a parkavatót. Az Atatürk-elnevezésről szóló határozat mindaddig hatályos, amíg a felfüggesztett határozatról nem dönt valamilyen módon a képviselő-testület.”