Jól sikerült a Mihály-napi búcsú
Jó hangulatú búcsúval zárta az idei kispesti szabadtéri nagyrendezvények sorát az önkormányzat szombaton: a KMO Művelődési Ház Mihály-napi búcsúja tömegeket vonzott a Templom térre.
Mint megszokott, a Fő utca tér felé eső szakasza ezúttal is vásári főutcává változott; egy kisebb vidámpark játékain, és árusok sokaságán át jutott el a vendég a katolikus templom előtti térre. A Kispesti Kaszinóban az idén 50 éves Kispesti Kertbarát Klub kiállítása és terménybemutatója várta az érdeklődőket, a kiállításon bemutatkoztak a kerület legújabb zöldfejlesztésének kialakítói, a lakótelepi környezetben lévő Első Kis-Pesti Kert kertészei is terményeikkel.
A Kaszinó udvar népi játszótérré változott, ahol számtalan szórakoztató játékot próbálhattak ki a gyerekek. Volt itt még csömöszölő és bütykölő kreatív kézműves alkotósátor, valamint papírszobrász-foglalkozás is. A parkoló melletti területre állatok költöztek; kecskéket, pónikat, szamarakat, birkákat és lámát simogathattak felnőttek és gyerekek, kicsit arrébb pedig lovagolni is lehetett pónikon. A sarkon a KvízKaland sátrában sertéspuzzle, magválogató, szőlőkvíz és még sok egyéb vidám fejtörő, szellemi próba várt mindenkit.
A templom előtti színpadon a Fabula Bábszínház indította a programot: Vitéz László most az ördögökkel bánt el. A bábokat gólyalábasok követték, majd Dani betyár mutatta be, hogyan kell bánni lóval és karikás ostorral. A hortobágyi csikós-életképet mulatás váltotta a Die Lausbuben együttes sramlizenéjével, majd a kispesti erőember, Nick Árpád bemutatója következett.
A folytatásban beleerősített a zene és a tánc: előbb a Holló együttes zenés műsora szórakoztatta a gyerekeket, majd a világhírű Vujicsics együttes és a Tabán Táncegyüttes varázsolt szerb hangulatot a térre. A Magyar Állami Operaház művészeiből alakult Újborváry Borlovagok Együttes bordalokat, szerelmes és mulató énekeket, népdalokat, történelmi dalokat, operett-, musical- és operarészleteket adott elő, Kurkó József és Tótpál Szilvia pedig népszerű operettslágerekből adott elő egy csokorra valót. Színpadra lépett a 2008-ban show-tánc világbajnoki címet szerzett HuNKuN DaNCe és az énekes, Mészáros János Elek, a tévés a tehetségkutató győztese. Köszöntötte a kispestieket és a rendezvényt Gajda Péter polgármester is. A Mihály-napi búcsút koncert és táncház zárta a Kolompos együttessel.
























