Ünnepélyesen is átadták pénteken a Nego Kyokushin Karate Egyesület saját Dojo-ját (edzőtermét). Ezentúl az Üllői út 200. szám alatt, új helyszínen, állandó teremben tartják edzéseiket.
Vidra Zoltán, a Nego SE alapító mestere az eseményen elmondta: amikor most körbe nézek, nem csupán egy új edzőtermet látok, sokkal inkább egy hosszú út állomásait. Egy útét, amely 1981-ben kezdődött, amikor először léptem be egy dojo ajtaján. Az elmúlt 45 év során számos kiváló mester és oktató segítette fejlődésemet – fogalmazott Vidra Zoltán. 1995-ben néhány lelkes társammal megalapítottuk a Nego karate klubot, amely később egyesület lett. Azóta gyermekek és felnőttek százai fordultak meg nálunk, számomra talán a legnagyobb öröm, hogy ma már sok egykori tanítvány szülőként hozza el saját gyermekét hozzánk. Ennél nagyobb visszaigazolás egy oktató számára aligha létezhet. 1996-ban a magyar Kyokushin mozgalom egyik meghatározó időszakában ismerkedtem meg Shihan Brezovai Sándorral. Az akkor kezdődött közös munka máig meghatározza a karate életemet. Shihan Brezovai olyan közösséget épített, amely hosszú éveken keresztül, biztos alapot adott a magyar Kyokushin fejlődéséhez. Büszke vagyok arra, hogy ennek a munkának én is részese lehetek – tette hozzá. A világban számos irányzatra szakadt Kyokushin, de mi mindig azt vallottuk, hogy az eredeti út, az eredeti szellemiség megőrzése a legfontosabb feladatunk.
Vidra Zoltán köszönetet mondott a támogatóknak: köszönettel tartozunk a helyi önkormányzatnak, a kerület sportvezetésének és mindazoknak akik hittek ebben a kezdeményezésben és támogatták a megvalósulását. 2026 februárjában kezdtük meg ennek a dojo-nak a kialakítását. Külön szeretnék köszönetet mondani a tanítványainknak, akik hónapokon keresztül, munka után, hétvégente, szabadidejükben dolgoztak azért, hogy ez a hely elkészülhessen. Festettek, építettek, pakoltak és szépítették ezt a termet. Ez a dojo nemcsak azért különleges, mert új, hanem azért is, mert ebben benne van a közösség szíve és lelke – hangsúlyozta.
Shihan Brezovai Sándor kiemelte, fontos, hogy a gyökereinket megőrizzük, az ősi magyar gyökereinket, amely Japánnal összeköt bennünket. Valamint hozzátette: fontos, hogy ez a közösség igazi, eredeti kyokushint tanítson.
Ternyák András alpolgármester elmondta: az elmúlt évek már bizonyították, hogy az egyesületre méltán büszke Kispest és a kispesti sportélet. Az önkormányzat továbbra is a Nego mögött áll – tette hozzá.
A beszédek után a szalagot Shihan Vidra Zoltán, Shihan Brezovai Sándor, valamint Ternyák András alpolgármester vágta át, majd az egyesület köszönetet mondott a támogatóknak és a szponzoroknak. Az új dojo-t Gyetván Gábor plébános szentelte fel.
Az eseményen továbbá jelen volt: Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterek, valamint Dódity Gabriella és Fekete Márk önkormányzati képviselők.
A Nego Kyokushin Karate Egyesület az edzéseit minden héten hétfőn és csütörtökön 18 órától 19.30-ig tartja az Üllői út 200. szám alatt.

























