Sportnap és főzőverseny: újra együtt
Jól sikerült a hagyományos őszi sportnap és főzőverseny vasárnap az önkormányzat Katona József utcai sporttelepén.
Remek idő jó hangulatú sportversenyek, ínycsiklandó illatok: minden adott volt ahhoz, hogy sikeres legyen a bográcsozással összekötött őszi sportnap vasárnap a Katona József utcai sporttelepen. Délelőtt rendezték meg négy kispesti óvoda játékos sorversenyét, illetve 4-4 általános, illetve középiskolás csapat focitornáját. Bárki benevezhetett a minigolf és a lábtengó bajnokságokra, valamint speciális labdasebesség-mérő berendezés segítségével a focirajongók összemérhették, milyen gyorsan tudják kapura rúgni a labdát, és a légpuskás céllövészetben is bárki kipróbálhatta magát. A színpadon kerületi tánc- és harcművész csoportok látványos bemutatókkal szórakoztatták a közönséget.
Délelőtt a kerületi intézmények, civil szervezetek és közösségek szakácscsapati is munkába álltak: szabadtűzön, szabadon választott, bográcsos ételt kellett készíteni. Tizennégy csapat indult a versenyben: Honvéd Baráti Kör (honvéd sertéspörkölt), ÁDSE (bajai pörkölt kick-boxosan), Kispesti Lángoskakasok (tűzoltó sertéspörkölt), Szomjas Miki (óhutai káposztás vadmalac), Banya Tanya (dömsödi csirkegulyás), Kontá-Rock (kontár lecsó), Bográcsosztály – Bolyai iskola 6. b. (paprikás krumpli), Bolyai Betyárok (káposztás csülkös bab), KAC-Királylányok (székelykáposzta), Füstös Üstösök (pincepörkölt), Drink Team (bőséges slambuc), Abrak a babra (pincepörkölt), Sukár – Cigány Önkormányzat (csülökpörkölt), Kispesti Őrszemek – polgárőrök (slambuc).
Az ízviadalt szoros versenyben a Füstös Üstösök pincepörköltje nyerte meg, a második helyet Szomjas Miki óhutai káposztás vadmalaca szerezte meg. Délután kerületi zenekarok lépnek fel a színpadon, a tornateremben pedig a Kispesti Atlétikai Club judo szakosztálya rendezett háziversenyt.
Versenyeredmények
óvodások sorversenye:
1. Zöld Ágacska Óvoda
2. Árnyas Óvoda
3. Gyöngykagyló Óvoda
4. Mese-Vár Óvoda
5-6. osztályos focitorna:
1. Bolyai Ált. Isk.
2. Eötvös Ált. Isk.
3. Ady Ált. Isk.
4. Reménység Ált. Isk.
9-10. osztályos középiskolás focitorna:
1. Jerikó Keresztény Gimnázium
2. Ganz Ábrahám Középiskola
3. Trefort Szakközépiskola
4. Semmelweis Humán Középiskola
11-13. osztályos középiskolás focitorna:
1. Ganz Ábrahám Középiskola 1.
2. Károlyi Gimnázium
3. Trefort Szakközépiskola
4. Semmelweis Humán Középiskola
5. Ganz Ábrahám Középiskola 2.
























