A művészterápiás csoport tagjainak bemutatkozó kiállításával köszöntötték kedden – 14. születésnapja alkalmából –, a Forrásház Gondozási Központot. Az intézmény folyosóján, a Bátorság falán, öt csoporttag mutatja be alkotásait.
A kiállítást megnyitó Vinczek György alpolgármester arról beszélt, hogy születésnapot jöttünk ünnepelni, ám ez itt egy nem monumentális összejövetel, hanem a hétköznapi munkát, annak részeredményét bemutató kiállítás. A Bátorság fala beszédes elnevezés, mert jól kifejezi, hogy itt most a foglalkozásra járók nyíltak meg előttünk – fogalmazott Vinczek György. A Forrásházra már az átadáskor nagyon büszkék voltunk, mert a szociális munka széles körű alkalmazása lett a feladata és segítik azokat, akik ide önként bejönnek. Az itt dolgozó szociális szakemberek elhivatottak abban, hogy a betérők jól érezzék itt magukat és képesek legyenek egy önálló, jobb életre – hangsúlyozta.
A megjelenteket köszöntő Kádár Imre, a Forrásház szakmai vezetője arról a tapasztalatáról számolt be, hogy az utóbbi időben gyorsan emelkedett a jelentkezők száma. Már elég ismertek vagyunk a kerületben, így bátran jönnek be utcáról is hozzánk mentális, pszichés segítségért. A társadalom mentális állapota sajnos nem javul, hanem romlik, és azért is dolgozunk, hogy ez hosszú távon változzon. Nagy szükség van a kollégák munkájára. A Forrásház 100 fő ellátására alkalmas, az új jelentkezőket várólistára vesszük – jelentette ki. A szakmai vezető elmondta, hogy a szociális ágazatban dolgozók, így a Forrásház szakemberei is nagyon reménykedtek abban, hogy megkapják az ígért anyagi megbecsülést munkájukért. Nagyon csalódottak vagyunk, hogy ez eddig elmaradt. Házon belül az egészségügyben dolgozók megkapták az új bértáblát, míg a szociális ágazati dolgozók nem kapták meg, amit megérdemelnének. Nagyon örülnénk, ha ugyanaz a bértábla nálunk is megjelenne – fogalmazott.
Borz Alexandra, a csoport vezetője, komplex művészeti terapeuta a képek születésének körülményeiről beszélt a jelenlévőknek: az itt látható képek olyan alkotói folyamatok lenyomatai, amelyek eredetileg egyáltalán nem a nyilvánosság számára készültek. A művészetterápiás munka célja ugyanis nem az, hogy a külvilág számára tetszetős, harmonikus vagy esztétikailag értékelhető művek szülessenek. Nem a nézőnek készülnek, és nem is elsősorban a látvány kedvéért jönnek létre. A Forrásházban, ebben a csoportban öt emberrel dolgozom együtt: Jelenfi Kittyvel, Gombai Katával, Molnár Zitával, Szikra Gabriellával és Vancz Barbarával három éve minden csütörtökön találkozunk a művészetterápiás foglalkozásokon. Az itt születő képek számomra egy hosszabb, most is zajló folyamat állomásai. Az alkotás közben, mesék, zenék, események nyomán megjelenő gondolatok, érzések és változások a terápiás kapcsolat részei: segítenek megértenem valamit az alkotó belső világából, felismernem fontos összefüggéseket, és megtalálnom azokat a pontokat, ahonnan tovább lehet dolgozni a nehézségekkel. A mostani bemutató ezért különleges alkalom. Megmutatni valamit, ami eredendően személyes, ami nem a külvilág tekintetéhez igazodva született, hanem az önmagunkkal való kapcsolatból fakad, bátorságot és bizalmat kíván. Fontos tehát, hogy a kiállítást ne tekintsük ennek a folyamatnak a céljaként vagy mércéjeként. Ez most csupán alkalom arra, hogy megmutassunk valamit abból, ami a Forrásházban hétről hétre történik – hangsúlyozta. Minden az alkotó saját belső világából indul ki. A képek teret adnak olyan érzéseknek, gondolatoknak és élményeknek, amelyek a mindennapokban talán nehezen megfogalmazhatók: álmoknak, vágyaknak, félelmeknek, szorongásoknak, emlékeknek, a hétköznapi élet kisebb-nagyobb eseményeinek. Mindezek akkor is tovább élnek bennünk, amikor látszólag már túljutottunk rajtuk. Hatnak ránk, formálják a gondolkodásunkat, a döntéseinket és a világhoz való viszonyunkat. Az alkotás tehát nem egyszeri kifejezés, hanem az élmények folyamatos újrarendezésének, átdolgozásának lehetősége. Ennek különös jelentősége van akkor, amikor valakinek az életét fizikai, mentális vagy szellemi nehézségek, illetve külső körülmények korlátozzák. Ha az embernek tartósan nincs módja arra, hogy kezdeményezzen, cselekedjen, létrehozzon valamit, az élete könnyen megmerevedhet. A mindennapok beszűkülnek, a történések ismétlődnek, és egyre nehezebbnek tűnik elmozdulni abból a helyzetből, amelyben az ember találja magát. Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a feladatok, a megszokások vagy a nehézségek fokozatosan átveszik az irányítást a napjaink felett, és egyre kevesebb terünk marad arra, hogy valami újat kezdeményezzünk, vagy másképp tekintsünk arra, ami velünk történt. Ezért gondolom, hogy az alkotás lehetősége nem valamiféle különleges igény, hanem az emberi élet fontos feltétele. Szükségünk van arra, hogy ne csak alkalmazkodjunk a körülményeinkhez, hanem időről időre képesek legyünk túllépni rajtuk, és valami újat létrehozni. Mert amíg képesek vagyunk alkotni, addig nem csupán elszenvedői vagyunk annak, ami történik velünk, hanem alakítói is annak, ami még történhet – zárta gondolatait Borz Alexandra.
