Történelemóra a magyar királyok panoptikumában
Rendhagyó történelemórán vett részt a polgármester ma délelőtt a KMO-ban. A Magyar Királyok Történelmi Panoptikuma a fővárosban csak Kispesten látható.
A panoptikum négy évvel ezelőtt járt Kispesten, most visszatért a KMO-ba; az érdeklődők a hónap végéig újra láthatják Árpádtól Hunyadi Mátyásig a 16 uralkodó korhű ruházatba öltöztetett életnagyságú viaszfiguráját. A kiállítás rendhagyó történelem óra formájában nyújt betekintést Magyarország középkori históriájába. Az óvodások és kisiskolások a látvány mellett középkori zenékkel és Mátyás-mesékkel ismerkedhetnek, a felsősök és a nagyobbak mese helyett filmet nézhetnek meg az ország történetéről. Eddig mintegy kilencszázan látták már a panoptikumot.
Ma reggel a Vass Lajos Általános Iskola diákjaival egy időben nézte meg a tárlatot Kispest polgármestere. Gajda Péter polgármester a múlt heti Europarkben nyílt repüléstörténeti kiállítás és a panoptikum kapcsán is fontosnak nevezte a hasonló bemutatókat. Úgy fogalmazott, hogy közelebb kell vinni a gyerekekhez és a családokhoz az ismeretterjesztést, mert a folyamatosan romló szociális és gazdasági helyzetben egyre kevesebben és ritkábban tudnak Kispesten kívüli programokra eljutni. Jó kezdeményezésnek nevezte azt is, hogy az iskolák történelemórát szerveznek ide, hiszen kötetlen formában sikeresebb lehet az ismeretek elsajátítása is.

























