HÍREK  2012. október 26.      1,200
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ünnepelt a Csillagok Napközi Otthona

Önkéntes munkával szépült meg a Csillagok Napközi Otthona. Az alkalomból házi ünnepséget rendeztek a programot szervező alapítvány képviselői számára csütörtökön.

Ünnepelt a Csillagok Napközi Otthona
A képre kattintva galéria nyílik. (14 kép)

A Mosolygó Kórház Alapítvány szervezte projekt keretében a KPMG Tanácsadó Kft. 14 munkatársa négy helyiséget festett ki az intézményben: kettőt közülük vidám elemekkel díszítettek. Ezen kívül a kertben szilvafát, selyemakácot, többféle díszcserjét, valamint virágzó leandereket ültettek.

A csütörtöki ünnepségen Balázs Piroska, a Csillagok Napközi Otthonát (CSNO) is működtető Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat igazgatója köszöntötte a vendégeket, köztük az alapítvány részéről megjelent alapítókat, Csáky-Bornemissza Éva grófnőt és Dr. Albert Royaardst, illetve Gajda Péter polgármestert és Vinczek György alpolgármestert. A szociális területet felügyelő alpolgármester fontos gesztusnak nevezte az alapítvány és a cég segítségét, amelyet az önkormányzat nevében köszönt meg. „Kívánjuk, hogy az alapítványnak legyen ereje ahhoz, hogy tovább segítse a magyarországi szociális és egészségügyi intézményeket” – fogalmazott. Az ünnepségen a CSNO ellátottjai adtak rövid műsort a vendégeknek.

A Mosolygó Kórház Alapítványt 2004. októberében hozták létre Budapesten. Az alapítvány elsődleges célja, javítani a beteg gyerekek kedélyállapotát, hangulatát a kórházi gyógyulásuk során. További céljuk az olyan társadalmilag hátrányos csoportok támogatása is, mint a fogyatékkal élők és az idősek otthonában lakók.

A Csillagok Napközi Otthona - korábban Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona - 2000 óta része a kispesti szociális intézményrendszernek. A harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes értelmi fogyatékos, illetve autista emberek napközbeni gondozását, foglalkoztatását és nevelését végzik az otthonban.