HÍREK  2012. november 14.      1,040
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Civil fórumot tartottak

Költségvetésről, fejlesztésekről, a járásokról, az iskolák államosításáról, uniós támogatású beruházásokról és pályázati lehetőségekről esett szó a kedd esti, mintegy két és fél órás civil fórumon a Tudásházban.

Civil fórumot tartottak
A képre kattintva galéria nyílik. (15 kép)

Elsőként a polgármester számolt be azokról a „zavaró dolgokról” amelyek – mint mondta – a civileket is érintik. A jövő évi költségvetés kapcsán a komoly forráskivonásról beszélt Gajda Péter: az állam nem a feladatok elvonásával arányosan csökkenti a forrásokat, hanem többet von el az önkormányzatoktól, a tervek szerint összesen 1000 milliárd forintot – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az önkormányzatnak is át kell gondolnia, mi legyen az önként vállalt feladataival, hiszen a korábbi 11 milliárd forintról 7 milliárdra apad a költségvetés főösszege.

A járási hivatalok kialakítását értelmetlennek nevezte Gajda Péter, mert azokat a feladatokat veszik át a helyhatóságoktól, amelyeket azok eddig jól elláttak. Elmondta azt is, hogy ezeknek a hivataloknak nincs hagyománya a fővárosban, és sokba fog kerülni a fenntartásuk. A hivatalok 2013. január 1-től jönnek létre, és a jelenleg jegyzői hatáskörbe tartozó államigazgatási feladatok egy részét látják el. A járások kialakításáról szóló törvény alapján a járások kialakításával a települési önkormányzatok mindazon vagyona, amelyek a jogszabály által meghatározott, és az új hivatalhoz kerülő államigazgatási feladatok ellátását biztosítják, a feladat ellátásának időtartamára a Magyar Állam ingyenes használatába kerülnek. Már eddig is mintegy 7 milliót költött a kerület a hivatal épületében létrejövő járási irodák kialakítására.

Az iskolák államosítása kapcsán a bizonytalanságról beszélt a polgármester: az „öszvér megoldás” szerint a közoktatás szakmai felügyeletét az állam vállalta magára, az intézmények fenntartása, működtetése, karbantartása, a technikai dolgozók bérének biztosítása viszont az önkormányzat feladata marad. Kispest eddig is a költségvetés csaknem 40 százalékát költötte intézményeinek fenntartására, ezért aggodalomra ad okot, hogy ma még nem tudni, hogy ez valójában mibe kerül 2013-tól, és jövőre, a források elosztásánál az önkormányzat mennyi pénzzel gazdálkodik majd.

Olyan változások mennek végbe, amelyek nem biztos, hogy jó irányba terelik az önkormányzatot – jelentette ki Gajda Péter, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a megszokott szolgáltatásokat a jövőben is biztosítani tudja.

Az idei fejlesztések között hármat említett a polgármester. Beszélt a térfigyelő rendszer bővítéséről: a program jelenleg 33 kamerával működik a kerület legfontosabb pontjain, évente mintegy 30 millió forintot fordít rá az önkormányzat. Idén tovább bővül a hálózat: újabb 23 kamerát szerelnek fel.

Nagyon fontosnak nevezte az első közösségi kert létrehozását a Városi Kertek Közhasznú Egyesülettel közösen. A közösségteremtő és példaértékű projekt tavaszra valósult meg. Az önkormányzat már tervezi a folytatást: a második kispesti közösségi kert az Arany János utcában, a Forrásház mögötti területen épülhet ki tavasszal.

A Forrásház komplex gondozási központ 450 millió forintos európai uniós forrásból jött létre, a hónap elején adták át. Azoknak a Kispesten élő embereknek nyújt segítséget, akik családi problémákkal küzdenek, elvesztették munkahelyüket, és ezek a gondok depressziót, pánikbetegséget, szorongásos tüneteket okoznak nekik. A projekt a tervek szerint alkalmas lesz arra, hogy sok embert visszavezessen a teljes életbe, a munka világába.

Kitért a polgármester a közeljövőben megvalósuló nyertes európai uniós pályázatokra is: a Csillagfény Bölcsőde 150 milliós támogatással újulhat meg és bővülhet. A tervek szerint újabb 25 kisgyermek bölcsődei ellátására lesz lehetőség, így már 125 kispesti apróság nappali foglalkoztatását biztosíthatja az intézmény.
A Kispesti Uszoda energetikai rendszere mintegy 70 millió forint támogatásból újulhat meg. 80 napkollektort szerelnek fel a létesítmény tetejére: a berendezések a medence vizét fogják fűteni. A számítások szerint ezzel csökken az uszoda energiafelhasználása és szén-dioxid kibocsátása: a megújuló energiaforrás kevésbé terheli majd a környezetet.

Kérdésekre válaszolva a polgármester gyalázatosnak nevezte, hogy képviselői ötletre tavaly megszűnt a Kispest újság. Hozzátette, az önkormányzat szeretné teljesíteni a lakosság tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettségét. Elmondta, már kerületszerte kihelyezték a lombgyűjtőket a közterületeken, de lesz zsákos avargyűjtés is, amelyről szórólapon tájékozódhatnak majd a kispestiek.

A hajléktalanokkal kapcsolatban Vinczek György alpolgármester elmondta, az önkormányzat feladata, hogy megszervezze a nappali ellátást, ezt szerződéses alapon a Vöröskereszt látja el: nappali melegedőt működtet Kispesten. November 1-jétől már üzemel a „fapados” éjszakai szállás is a karitatív szervezet kerületi székhelyén, a Báthory utcában: mintegy 40 közterületen élő embernek nyújt segítséget. Éjszakai szállást működtet a Misszió Alapítvány is: itt szintén mintegy 40 embernek nyújtanak éjjeli menedéket a télen.

A folytatásban Németh Roland pályázati szakértő adott tájékoztatást a hazai és európai uniós pályázat lehetőségekről, magáról a pályázati rendszerről, kiemelve, hogy már a korábbi években is több sikeres ályázat valósult meg önkormányzati és civil együttműködéssel.

A civil fórum résztvevőinak Németi Zsolt elnök bemutatta a 2005-ben alakult Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületét, amely a működési területén élő vak, aliglátó vagy gyengénlátó emberek érdekeinek védelmét, képviseletét, életviteli nehézségeikkel és problémáikkal kapcsolatos ügyeik intézését vállalja fel. A fórumon felmerült, hogy esetleg a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat egyik gondozási központjában alakíthatnának klubot a kispesti látássérültek