Segítség a hajléktalanoknak
Extra vacsorát kaptak a fedél nélkül élők a múlt heti hajléktalanok éjszakáján. A Vöröskereszt „fapados” éjjeli menedéket is működtet Kispesten november eleje óta.
A Lélek Kutyáinak nevezett szakácsokból összeállt baráti társaságnak köszönhetően a hajléktalanok éjszakáján mintegy ezer tál meleg étellel várták a nélkülöző embereket a Budapesti Vöröskereszt három fővárosi szociális intézményében, köztük a kispesti nappali melegedőben és „fapados” éjjeli menedékhelyen is; nem csupán a hajléktalanok, hanem a szegények is kaptak ételt. A segítség azért is fontos volt, mert napi gondokkal küzd a hajléktalan-ellátás; bizonytalan támogatásból, kevesebb adományból kénytelenek gazdálkodni, ráadásul az ellátó intézmények műszaki állapota is egyre romlik. A meleg vízre, a fűtésre fordított költségek felemésztik a fenntartásra szánt keret legnagyobb részét.
A nehézségek közepett is jó hír, hogy november elsejétől a Budapesti Vöröskereszt kispesti telephelyén úgynevezett alacsony küszöbű „fapados szálló” működik. Ez azt jelenti, hogy este hat órától reggel nyolcig 18 hajléktalan kap ellátást, szállást. Napközben pedig nappali melegedőt működtetnek, ételt és ruhaneműt osztanak, nem csak a hajléktalanoknak. A kispesti intézmény több szempontból speciálisnak mondható; az itt megfordulók mentálisan, pszichésen sincsenek túl jól állapotban, így nem alkalmasak arra, hogy a főváros bármely nagyobb szállójába elhelyezzék őket. Sokan egyéni és külön odafigyelést igényelnek, sebekkel, betegségekkel küszködnek – tudtuk meg a kispesti nappali melegedő vezetőjétől. Kökényesi Györgyné azt is elmondta, hogy a napi működéshez szükségük volna tisztító- és mosószerre, mosógépre, és mindenféle ruhaneműre is. Ezért kéri, hogy ha bárki megválna elhasznált, ám működőképes mosógépétől, vigye hozzájuk, a Báthory utcába.
Kispest önkormányzata szerződés keretében támogatja a Vöröskereszt munkáját. A szociális területet felügyelő alpolgármester, Vinczek György különösen fontosnak nevezte, hogy a téli hidegben környékbeli menedékhely híján legyen egy hely, ahol melegben éjszakázhatnak a kispesti hajléktalanok.
Az önkormányzat partneri együttműködését, erőn felüli támogatását nagyra értékeli a Vöröskereszt újjászervezett területi ellátásnak vezetője, Mihály Bulcsú is. A karitatív szervezet gazdasági és szakmai okok miatt vonta össze három fővárosi intézményét, és közös szakmai felügyelet alá vonta a VIII. kerületi Nappali Szociális Központot, a X. kerületi Bihari úti Nappali Melegedőt és a XIX. kerületi Nappali Melegedőt. Megtudtuk, az átszervezéstől az ellátás színvonalának javulását várják a szociális szakemberek. Mihály Bulcsú elmondta, egyre több feladatot kell ellátniuk, közéjük tartozik például a szállók fertőtlenítése. Az utóbbi időben ugyanis ez megszűnt az ÁNTSZ-nél, a Vöröskereszt viszont sem szerrel, sem eszközzel, sem a munkát elvégző személyzettel nincs felkészülve erre.
























