Egyházügyi Kollégium a Forrásházban
A fontosabb idei történésekről és a jövő évi változásokról esett szó az Egyházügyi Kollégium keddi ülésén a Forrásházban. Az új intézményt is megtekintették a vendégek. Az előző ciklusban született döntés arról, hogy a kerület vezetői minden évben találkoznak a Kispesten működő egyházak vezetőivel, és megbeszélik a kerület ügyeit.
A polgármester beszélt a járási központok kialakításáról: a fővárásban 23 lesz, a kispesti kialakítása eddig 7 millió forintjába került az önkormányzatnak. Gajda Péter kitért az általános és középiskolai oktatás államosítására is. Szóba került az idei egyházi támogatás elmaradása forráshiány miatt (a 90-es évek közepe óta évente pályázati rendszer keretében kaptak támogatást a kerületi egyházak épületeik felújítására az önkormányzattól). A polgármester jelezte, ha körvonalazódik a 2013-as költségvetés, pontosan tudni lehet majd, hogy milyen kötelező, illetve önként vállalt feladatokra jut forrás. Elmondta, reméli, hogy a jövőben újra tudunk támogatást biztosítani az egyházi épületek felújítására.
Olyan sikeres európai uniós pályázatokról is beszámolt a polgármester, mint a Kispesti Uszoda felújítására kapott 71 millió forint, valamint a Csillagfény Bölcsőde bővítésére nyert 150 millió forint. Beszélt a Forrásház Gondozási Központ projektjének sikeres befejezéséről is: a mintegy félmilliárdos uniós támogatással ez volt az idei legjelentősebb fejlesztés a kerületben. Említette a térfigyelő rendszer bővítését és a sportpálya építését a Zrínyi és Jókai utca között. Arról is szólt, hogy a képviselő-testület egyenként 80 ezer forint támogatást szavazott meg az egyházi Karitász csoportoknak, valamint azoknak a civil szervezeteknek, amelyek karácsonyi programot szerveznek, ajándékot osztanak rászoruló családoknak, hajléktalanoknak, magányos, idős kispestieknek.
Ékes Gábor alpolgármester arról beszélt, hogy a kormány rendezi az önkormányzatok adósságát: Kispesttől várhatóan mintegy 400-500 millió forintot vállal át az állam.
Vinczek György alpolgármester az európai uniós élelmiszersegély-programot ismertette, amelybe 2009 és 2010 után már a harmadik alkalommal kapcsolódik be Kispest. A programban az európai közösség intervenciós készleteiből származó tartós élelmiszereket osztják szét: mintegy 600 rászoruló kispesti család kaphat belőle.
A Forrásház-projektet Vighné Vincze Erzsébet, a Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ igazgatója ismertette a megjelentekkel. A központban 80-100 ember kaphat majd segítséget, elsősorban mentális, pszichiátriai problémákkal küzdő embereken tudnak majd segíteni. Sárkány Balogh Csilla, az intézmény szakmai vezetője bemutatta az intézményt, a vendégekkel bejárták az épületet, dr. Simon Lajos pszichiáter főorvos pedig beszámolt a szociális gondoskodás és a pszichiátriai kezelés kapcsolatáról, újszerűségéről.
























