Mikulások jártak Kispesten
Többek között a véradóknál, nyugdíjasoknál, a könyvtárban, a Forrásházban, Wekerletelepen és sportversenyeken is jártak Mikulások Kispesten az elmúlt napokban.
A kerületi véradó egyesület tagjainak gyermekeit, unokáit december 1-jén látogatta meg a Mikulás a civil szervezet Csokonai utcai székhelyén. Összesen 75 kisgyerek ajándéka rejtőzött a puttonyban. A jó hangulatú rendezvényen a Vass iskola diákjai adtak műsort.
Wekerletelepen december 5-én, szerdán járt a Mikulás: este 6 órakor érkezett a Zrumeczky-kapuhoz. Itt olvasott fel a korábban neki küldött levelekből. És kiosztotta az ajándékokat.
Szerdán kereste fel a Mikulás a kispesti Szabó Ervin Könyvtárat is, ahol szintén gyerekek sokasága várta ünnepi műsorral.
December 5-én a Kispesti Nyugdíjasok és Mozgássérültek Klubjának klubdélutánján is dolguk akadt a Mikulásoknak. Az ünnepség után szendviccsel és szörppel látták őket vendégül a nyugdíjasok.
A Wekerlei Kultúrház a Mimikri Bábszínház előadására, az Erdei Mikulásra várta a gyerekeket december 6-án. Az előadás végén aztán a Mikulás is megérkezett.
A Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ a Forrásházban rendezte a hagyományos Mikulás-ünnepséget az intézettel kapcsolatban álló hátrányos helyzetű családok gyermekei számára december 6-án. Kézműves foglalkozást szervetek, és a Mikulás ötven kisgyereket ajándékozott meg a képviselő-testület szocialista frakciójának támogatásával.
Csütörtökön a kispesti középiskolások Mikulás Kupán kosárlabdázattak. A 8 csapatos kosártornán fiúk között a házigazda Károlyi gimnázium, a lányok mezőnyében a Deák gimnázium csapata diadalmaskodott.
A Kispest Kertvárosi Közösség Egyesület szombatra hirdetett Mikulás-túrát a Csúcshegyre. A fűtött táborhelyen délelőtt 11 órakor érkezet meg a Mikulás a túrázókhoz.
Az óvodások és az általános iskolások a hagyományos Mikulás Kupán versenyezhettek szombaton az Eötvös iskolában. A polgármesteri köszöntőt követően az óvodások sorversenyen, az iskolások fociban mérhették össze ügyességüket.



























