A KMO-ban folytatódott a Styliták kiállítás-sorozat
Második alkalommal nyílt kiállítás pénteken a KMO-ban a Helikon Kulturális Egyesületet tavalyi komarnoi tárlatának anyagából.
Gábor Ilona köszöntőjét követően Mihály András, a Közművelődési Bizottság elnöke köszöntötte a tárlatot, a művészeket, valamint a közönséget, és méltatta a Helikon Kulturális Egyesületet. Sommer György, aki az előző KMO-s kiállításon szerepelt munkájával, ezúttal saját versét mondta el „Egy gondolat a Helikonról” címmel.
Megnyitójában Skoda Éva festőművész, a Helikon Egyesület vezetője arra emlékeztetett, hogy a komarnói, a hatalmas templomtérben rendezett tárlat az eddigi legnagyobb szabású volt az egyesület életében. Az ennek anyagából nyílt mostani kiállítás kapcsán a műfajok sokszínűségére hívta fel a közönség figyelmét, hiszen fotó, festmény, tűzzománc, kerámia és csipke egyaránt látható. Egyben hangsúlyozta, hogy a tökéletességre törekvés van jelen a képeken.
Elmondta, még legalább három Styliták-tárlat várható, így a Komarnoban szerepelt összes, 86 alkotást láthatják a kispestiek ebben az évben. Fajka János, Gervai Mária, Harasztÿ István, Haraszty Zsófia, Janisch Kornélia, Molnár Gáspár, Tényi Sarolta munkáit március 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők a KMO Előtér Galériájában.

























