Kevesebbet kap Kispest a forrásmegosztásból
Az évindító testületi ülésen személyi kérdésekről, a forrásmegosztás elfogadásáról és a Kispesti Egészségügyi Intézet további működtetéséről is döntöttek a képviselők.
Zárt ülésen döntött a testület személyi kérdésről. Németi Sándor, az Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottság külsős tagja január 26-án elhunyt, helyére Román Antal Jánost választották a képviselők, aki letette esküjét a képviselők előtt.
Döntöttek a képviselők a 2012. évi költségvetési rendelet módosításáról. Ebben szerepelt a Városháza dísztermének felújítása és annak költsége; a polgármester képviselői kérdésre válaszolva elmondta: terem a csaknem húsz évvel ezelőtti felújítás óta elhasználódott, mennyezete a beázások miatt balesetveszélyessé vált. Mivel nem csupán a testületi ülések színtere, hanem más közösségi, családi eseményeké is, a munkák elvégzése halaszthatatlanná vált. Erre az önkormányzat előzetesen 7,5 millió forintot tervezett. A testület büdzsé 2012. évi bevételi főösszegét 11 milliárd 189 millió 235 ezer forintban, kiadási főösszegét 11 milliárd 292 millió 535 ezer forintban határozta meg. Az 527 millió 300 ezer forint hiányt működési hitel felvételével finanszírozza.
Elfogadták a képviselők a fővárost és a kerületeket osztottan megillető bevételek 2013. évi megosztásáról szóló rendelet-tervezetet. Az új önkormányzat-finanszírozási struktúra életbe lépése miatt a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételekből az előbbit 51 százalék, utóbbiakat együttesen 49 százalék részesedés illeti meg.
A kerület részesedési aránya változatlan: idén is 3.4781 százalék. A finanszírozási rendszer átalakulása érinti a fővárosi forrásmegosztás rendszerét is: már nem része az 5 százalékos szja, a települési-üzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatokhoz kapcsolódó normatív támogatás, valamint a jövedelemkülönbség mérséklése. Így Kispest az idegenforgalmi adóból 3 millió 690 ezer forintot, a helyi iparűzési adóból 3 milliárd 220 millió 150 ezer forintot, mindösszesen 3 milliárd 223 millió 840 ezer forintot kap. Az iparűzési adóbevétel csökkenése miatt összességében 217 millió 162 ezer forinttal kevesebb jut Kispestnek a forrásmegosztásból, mint 2012-ben.
Módosította testület a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) létszámát. A változást az oktatási intézmények állami fenntartásba kerülése indokolta. A testület a GESZ engedélyezett létszámát 5,5 fővel emelte meg, ugyanis a tankerület és az érintett intézmények vezetői hozzájárultak ahhoz, hogy az iskolatitkárok 4 órás részmunkaidőben 2013. február 1-jétől augusztus 31-ig a GESZ munkatársaiként elláthassák a gazdasági ügyintézői feladatokat.
Közfeladat-ellátási szerződést kötött az önkormányzat a Jezsuita Roma Szakkollégiummal és fenntartójával a Jézus Társasága Alapítvánnyal. A kollégium, illetve az alapítvány közreműködik kulturális, valamint nemzetiségekkel kapcsolatos feladatok ellátásában.
Tudomásul vette a testület a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltsége által az önkormányzatnak megküldött – a katasztrófavédelemmel kapcsolatos idei jogszabályváltozásokról szóló tájékoztatót. A változások elsősorban a kéményseprő-ipari közszolgáltatással kapcsolatosak.
A testület elfogadta a Kispesti Sport Nonprofit Kft. 2012-ről szóló tevékenységének előzetes beszámolóját, valamint a kft. 2013. évi üzleti tervét is. A testület rábólintott az önkormányzati társaság élén történő változásra is: február 1-jétől Babály László atlétaedző, a KAC korábbi atlétika szakosztályának vezetője kerül a Sport Kft. élére, a korábbi vezető, Tóth András pedig a Kispesti Uszodát igazgatja.
Lemondott alpolgármesteri tisztségéről Dr. Kovács Bence; 2013. január 1-jétől ugyanis a közigazgatási és igazságügyi miniszter kinevezte Budapest Főváros Kormányhivatala XIX. kerületi Hivatala vezetőjének. Gajda Péter polgármester sok sikert kívánt az új pozícióhoz, és megköszönte Kovács Bence munkáját.
Úgy döntött a testület, hogy a jövőben is meg kívánja tartani a Kispesti Egészségügyi Intézet fenntartói jogát. E szerint a kispestiek járóbeteg-szakellátását 2013. április 30. után is a kerület látja el.
Elfogadták a képviselők a képviselő-testület, valamint a KMO és a Wekerlei Kultúrház idei munkatervét. A KMO életében kiemelt jelentőségű 2013, hiszen a művelődési intézmény idén ünnepli 90. születésnapját.

























