Hatszázmilliós kerületi adósságot vállal át az állam
Várhatóan a kispesti adósságállomány 40 százalékát vállalja át az állam. A konszolidációról ma egyezettek a Belügyminisztériumban.

Kispest önkormányzata nevében Gajda Péter polgármester, Ékes Gábor alpolgármester, valamint Lászlóné Mester Zsuzsanna pénzügyi igazgató vett részt a mai belügyminisztériumi megbeszélésen az állami adósságátvállalás részleteiről. A belügyi tárca, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Államkincstár munkatársaiból álló delegációt Farkasné dr. Gasparics Emese helyettes-államtitkár vezette.
A kerület polgármestere a kispest.hu-nak elmondta, a vonatkozó törvény alapján várhatóan a kerület adósságállományának 40 százalékát – mintegy 600 millió forintot – vállalja át az állam. Gajda Péter azt is hozzátette, hogy az önkormányzati küldöttség a 40 százaléknál magasabb átvállalási mérték megállapítását kérte a tárgyalás során. Hivatkoztak az elmúlt évek felelős és takarékos gazdálkodására, a vagyonkezelő kintlévőségeire, az oktatási intézmények épületeinek rosszabb állapotára, a járóbeteg alap- és szakellátás forrásigényeire, az óvodák 100 százalékos kihasználtságára, valamint az elmaradó bevételek okozta hiányra, amely miatt a korábbi pozitív mérleggel szemben az elmúlt években hitelt kellett felvennie az önkormányzatnak.
Megtudtuk, februárban az önkormányzat képviselő-testülete tárgyalja az adósságátvállalás kérdését. A kérelemről végső döntés a február 23-i kormányülésen várható.

























