Új helyen a közterületi fogadóóra
Mostantól a KÖKI Terminálban tart közterületi fogadóórákat a polgármester több hivatali tisztviselővel és irodavezetővel közösen. A pénteki fogadóórán elsősorban szociális ügyekben és a lakhatással kapcsolatos kérdésekben kértek tanácsot a kilátogató kispestiek.
Még közelebb Önökhöz – ez a mottója annak a kezdeményezésnek, amelyet – rövid szünet után – pénteken indított el újból az önkormányzat. A mindennapi ügyintézést megkönnyítő nyitott fogadóórák a Kossuth téren kezdődtek még múlt ősszel. Ezentúl a téli, tavaszi időszakban péntekenként délután 13.00 órától a KÖKI Terminálban ismét lesznek majd fogadóórák.
A körülmények természetesen nem teszik lehetővé, hogy minden ügyet itt intézzenek a kispestiek, de segít abban, hogy az emberek közvetlenebb kapcsolatba kerüljenek a hivatallal, az ügyeikkel foglalkozó hivatali dolgozókkal, és megvitathassanak egyes kerülethez kapcsolódó kérdéseket, problémákat is. A fogadóórákon a tervek szerint mindig részt vesz majd a polgármester és a hivatal néhány olyan tisztviselője, akik a leggyakrabban kerülnek kapcsolatba az ügyfelekkel, vagy olyan területeken dolgoznak, amelyek „érzékenyen érintik” az itt élőket. A későbbiekben irodavezetők is kint lesznek majd a fogadóórán, tehát egyes konkrét ügyek intézését is el lehet majd indítani a külső helyszínen.
Gajda Péter már az előző polgármesteri ciklusában is meghirdette programjában a nyitott önkormányzat gondolatát, és az elmúlt években is sokat tett azért, hogy a hivatal emberközeli legyen, könnyebben, gördülékenyebben menjen az ügyek intézése, a Kispesten élők szívesen és bizalommal forduljanak a hivatal dolgozóihoz. Ügyfélbarát lett az önkormányzat és az okmányiroda, a hivatalban rendszeresen mindenki által látogatható képzőművészeti tárlatokat rendeznek, a kismamáknak pelenkázó helységet alakítottak ki, az ügyfélirányító rendszert korszerűsítették, az önkormányzat előtti teret felújították, múlt év végén pedig akadálymentesítették a Városházát.


























