Mesemondó diákok találkoztak
Tizenöt kisdiák kapott arany minősítést az alsósok számára meghirdetett kerületi Mese – Mondó versenyen, kedden a Puskás Ferenc Általános Iskolában.
A kispesti általános iskolákból a helyi selejtezők után több mint hatvan 1-4. osztályos kisiskolás (évfolyamonként 1-2) vett részt a Mese – Mondó verseny döntőjében. A kulturális versengésnek otthont adó iskola igazgatója a kispest.hu-nak elmondta: azért tartja fontosnak az évente sorra kerülő mesemondó vetélkedőt – valamint a hasonló szépolvasó és versmondó versenyeket –, mert ezeken a tehetséges gyerekek meg tudják mutatni képességeiket. Bihari Péter a mese fontosságát is hangsúlyozta: a gyermekkortól az öregkorig kísérője az ember életének, így a személyiségfejlődés fontos eszköze.
A zsűri több szempontot – a szép beszédet, a kifejezést, a hangsúlyozást, az előadásmódot, a korhoz illő témaválasztást – figyelembe véve adta ki az arany, ezüst, illetve bronz minősítéseket a diákoknak. A kiváló mesemondásért tizenöten kaptak arany minősítést:
1. évfolyam:
Kiss Kornélia – Vass iskola 1.a (felkészítő: Mayer Virág)
Fehér Hanna Napsugár – Gábor iskola 1.b (felkészítő: Bohus Gáborné)
Lukász Kamilla – Bolyai iskola 1.a (felkészítő: Karácsonyné Kiss Mária)
Gerő Patrik – Puskás iskola 1.a (felkészítő: Frischné Boda Magdolna)
2. évfolyam:
Baracsi Bence Balázs – Reménység iskola 2.a (felkészítő: Hollós Kovács Anikó) – kiemelt arany
Csóri László – Puskás iskola 2.a (felkészítő: Martinák Márta)
Romanov Rebecca – Bolyai iskola 2.a (felkészítő: Tóthné Borján Ágnes)
Fekete Kinga Emese – Vass iskola 2.b (felkészítő: Vargáné Vankó Katalin)
3. évfolyam:
Kulcsár Fruzsina – Vass iskola 3.c (felkészítő: Siposné Kaszonyi Andrea) – kiemelt arany
Györgydeák Krisztián – Pannónia iskola 3.a (felkészítő: Koch Katalin)
Szóga Zsigmond – Kós iskola 3.b (felkészítő: Somogyváriné Márovics Erika)
4. évfolyam:
Harsányi Sulyom Anna - Gábor iskola (felkészítő: Polizosz Tünde) – kiemelt arany
Szilas Kincső – Erkel iskola (felkészítő: Horváth Anikó)
Halász Attila – Bolyai iskola (felkészítő: Kövér Miklósné)
Vicsápi Luca – Pannónia iskola (felkészítő: Gábor Andrea)

























