Takarékos költségvetést fogadtak el a képviselők
Elfogadta Kispest idei költségvetését és a Wekerletelep Speciális Szabályozási Tervét, valamint új alpolgármestert is választott mai rendkívüli ülésén a képviselő-testület.
Idén mintegy 10,2 milliárd forintból gazdálkodik a kerület a ma elfogadott költségvetés szerint. A polgármester korábban már több alkalommal is kijelentette, reméli, hogy Kispest idén is folytatni tudja az előző ciklusban megkezdett fontos programokat, és talán újabbak megvalósítására is lesz lehetőség. Kránitz Krisztián (MSZP), a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke kompromisszumos és egyeztetett költségvetésnek nevezte a 2013-as büdzsét.
Fekete László (MSZP) a rendszámfelismerő rendszer bővítésére tett javaslatot: a Határ útnál már bevált kamera mellé 3 millió forintból további három épülhet. Mihály András (Fidesz-KDNP) egyenként 5 millió forint támogatást javasolt a Reménység Két Tanítási Nyelvű Katolikus Általános Iskolának és a Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskolának. Vinczek György (MSZP) alpolgármester arról beszélt, a nemzetiségekkel folytatott megbeszélésen az a javaslat született, hogy a támogatásukra szánt 9 millió forintot a tavalyihoz hasonló módon ossza el az önkormányzat. Ezek a módosítások bekerültek a rendeletbe, ugyanakkor nemmel szavaztak a képviselők Lázár Tamás (Jobbik) felvetésére: a képviselő szerint a Magyar Futball Akadémia támogatására szánt 20 millió forintot az általános tartalékba kellene tenni, és egyéb hasznos dolgokra kellene költeni.
Új alpolgármestert választottak a képviselők a kerületi hivatal élére kinevezett Dr. Kovács Bence helyére: Tóthné Szabó Éva (Fidesz-KDNP) a mai naptól lett Kispest harmadik alpolgármestere.
Elfogadta a testület Wekerletelep Speciális Szabályozási Tervének (WSSzT) módosítását. Megtudtuk, a WSSzT-nek az a legfontosabb eleme, hogy energetikai könnyítést tesz lehetővé a lakosság számára, szabályozza az épületek külső hőszigetelésével kapcsolatos tudnivalókat. Ezen kívül hatályon kívül helyez néhány korábbi szabályt, így például mostantól konyhakerteket lehet kialakítani az előkertekben. Pontosítja a rendelet többek között a kerítések építésére, illetve a tetőablakok elhelyezésére vonatkozó szabályokat is.
Határozott a testület Puskás Ferenc szobrának felállításáról. A legendás focista, Kispest Díszpolgára mellszobrát, amelyet Kristóf Lajos készít el, a KÖKI Terminál előtti parkban állítják fel március 27-én. Az alkotást 4 millió forinttal támogatja az önkormányzat.
Az ülés végén Tóthné Szabó Éva alpolgármester közérdekű bejelentést tett: lemondott a Fidesz-KDNP frakcióvezetői tisztségéről. Mostantól Szathury Kolos vezeti az önkormányzati képviselőcsoportot. Mihály András azt kérdezte a polgármestertől, hogy miért nem március 15-én ünnepel az önkormányzat? Gajda Péter válaszában elmondta, a kerület azért tartja hivatalos ünnepségét március 14-én, hogy minél többen részt tudjanak venni a 15-i nagyrendezvényeken.

























