HÍREK  2013. március 22.      1,069
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Bulgáriai és törökországi ortodox emlékhelyeken

Folytatódott a kispesti szerbek virtuális zarándokútja csütörtökön a kispesti könyvtárban: ezúttal Bulgáriába és Isztambulba invitálták az érdeklődőket egy 2011-ben készült filmmel.

Bulgáriai és törökországi ortodox emlékhelyeken
A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Évek óta járja be a Kispesti Szerb Önkormányzat és a Fővárosi Szerb Önkormányzat a korai keresztény emlékhelyeket, a zarándoklatokat a Magyar Televízió rögzíti. A kispesti könyvtárban is évek óta tart a virtuális utazás: Rusz Boriszláv vezetésével az érdeklődők jártak már szerbiai, koszovói és macedóniai kolostorokban és templomokban, tavaly a horvátországi, szlovéniai és olaszországi szent helyekről készített filmet láthatták, most a 2011-es bulgáriai és törökországi út bemutatására került sorra.

Szófiában „kezdődött” a zarándoklat, itt a Szent Vasárnap templomban van Milutin szerb király sírja, aki V. István magyar király egyik lányát vette feleségül. Majd Rilában folytatódott a zarándoklat: a Szent János kolostorból III. Béla hozta Magyarországra a névadó földi maradványait, amelyeket csodatétel után – a legenda szerint a megnémult esztergomi érsek újra szólni tudott – visszakapott a kolostor. Felkerestélk Veliko Trnovot, ahol az első szerb érsek, Szent Száva 1236-ban meghalt. Az út végállomása Bizánc, Konstantinápoly, a mai Isztambul volt: a bizánci kultúra más nemzeti kultúra mellett a szerbnek is a gyökere. A zarándokok célja a VI.. században épült Hagia Szofia bazilika volt. A Szent Bölcsesség templom az 1453-as török hódítás után iszlám imaház lett lett, ma a török metropolisz, Isztambul egyik látványossága.

Az idei programok kapcsán Rusz Boriszláv, a kispesti szerbek vezetője elmondta, tovább erősödik a kulturális kapcsolat Zomborral: júliusban a Helikon Kulturális Egyesület képzőművészeinek nyílik kiállítása Kispest szerbiai testvérvárosában. Ezen kívül részt vesznek a diákcsereprogramban, önálló estet rendeznek a hagyományos nemzetiségi est mellett, és részt vesznek a kerület összes rendezvényén. A következő vetítést Dél-Szerbia és Montenegró kolostorairól tartják a könyvtárban.