Az elmúlt 10 évet összegzi Skoda Éva kiállítása
Tízből egy… címmel az elmúl 10 év képeiből válogat Skoda Éva festőművész új kiállítása, amely hétfő este nyílt meg az alkotó saját Hunyadi úti műterem-galériájában. Az április 5-ig nyitva tartó tárlattal egyben a műterem-galéria tízéves fennállását is ünnepli a művész.
Cseresznyevirágzásos, gyönyörű tavaszi környezetbe várta a vendégeket, ezért nagyon örül, hogy a téli hóesésben is eljöttek – ezzel köszöntötte az ismerősöket, barátokat és művésztársakat Skoda Éva hétfő este.
A kispesti festőművész legújabb kiállítását Feledy Balázs művészeti író ajánlotta a közönség figyelmébe. Arról beszélt, hogy a 10 éve indult galéria – amely csoda, hogy még működik, amikor bezárnak a kiállítóhelyek – megszállottsággal működtetett találkozóhely lett. Súlypontba kerültek a helyi értékek, ám nem vált belterjes hellyé, hiszen jeles alkotók is fontosnak tartották, hogy kiállítsanak itt.
Skoda Éva művészetéről szólva elmondta, nehéz stílusok közé szorítani: úton van a figuralitásból a nonfiguralitásba és fordítva. Tárgyiasult témaközpontúság jellemzi személyes, expresszív felfogásba ágyazva, ezért is sokszínű a kiállítás. Külön kiemelte Skoda önarcképnaplóját, a „lélekfestményeket”, amelyeket idén január 1-jétől naponta készít a művész. A kiállítás képeiről szólva a személyességet és az univerzalitást emelte ki. Úgy fogalmazott, hogy Skoda Évánál a figuralitásból fejlődik ki a szellemiség, a szakrális iránti érdeklődés, jellemző, hogy a személyes történetek találkoznak spirituális témákkal.
Feledy Balázs külön méltatta Skoda Éva művészetszervezői munkásságát: azt mondta, országos szinten is ritka, hogy egy művész kollégáinak szervezzen kiállításokat. (Mások mellett Várnagy Ildikó és Márkus Péter, Pálffy Katalin, Kaubek Péter és Sárkány István, Böröcz András, Csáji Attila, Ef Zámbó István, El Kazovszkij, Győrffy Sándor, Anton Molnár, Borbás Klári és Thury Levente, Gádor Magdolna, Nagy Sándor, Papp Oszkár, Schéner Mihály és Varga Imre, B. Laborcz Flóra és Benedek József, Duffek Tivadar és Gémes Franciska, Boczföldi János, Molnár Gáspár, Gaál József, Harasztÿ István, Hernádi Paula, Nikmond Beáta, Prohászka Margit, Rutkai Sándor, Tihanyi Viktor, Cseh Lili, Lenkes Ildikó, Nagy Karolina és Zelenka Nóra, Gál Dezső, Újházi Péter és Medve András, Hadik Gyula, El Kazovszkij és Mata Attila, Fajka János, Katona Áron Sándor, Baksa Soós Krisztina és Gádor Magda, Dúdor István, Pál Csaba, Kristóf Lajos, Kalmár János és Skada Éva alkotásait láthatták az érdeklődők a műterem-galériában az elmúlt 10 évben.)

























