Az óvodai beiratkozásról tájékoztatták a szülőket
Az idei óvodai beiratkozásról és óvodaválasztásról tartottak tájékoztatót szülőknek a Wekerlei Kultúrházban szerda délután. Bertók Zoltánné, a Humánszolgáltatási Iroda óvodapedagógiai vezető főtanácsosa a legfontosabb tudnivalókat ismertette az érdeklődőkkel, a kispesti önkormányzati fenntartású óvodák vezetői pedig saját intézményeiket mutatták be a szülőknek. Az óvodákba május 6. és 10. között lehet beíratni a kisgyermeket.
Bertók Zoltánné elmondta azt is, hogy a jövő évtől, azaz 2014 szeptemberétől minden 3 éves gyermeket kötelező lesz óvodába íratni (most még csak az 5 évesekre vonatkozik ez a szabály). Kispesten a 100 százalékos feltöltöttség miatt egyelőre nincs esély a 2,5 évesek óvodába kerülésére. A Zöld Ágacska és az Arany Óvoda körzetében 3 szoros túljelentkezés várható. Ha több a jelentkező, mint amennyi kisgyereket felvehet az óvoda, bizottság dönt a felvételről; kötelező felvenni a rendszeres gyermekvédelmi ellátásban részesülő gyermeket, aki a körzethez tartozik, akinek a testvére is az intézménybe jár, valamint ha bölcsődéből jön.
Azt is tanácsolta, hogy a szülők kitöltött jelentkezési lapot vigyenek a beiratkozásra, és el kell kérni a védőnőtől azt a státuszlapot is, amelyen azok a kötelező oltások szerepelnek, amiket 3 éves koráig megkapott a kisgyermek. A sajátos nevelési igényű gyermekről szakértői véleményt kell vinni. Családi napköziben nem teljesítheti óvodai kötelezettségét a gyermek. Aki ilyen intézménybe jár, és már 5 éves, kötelező felvennie a körzetes óvodának.
Elmondta, az óvodák június 7-ig értesítik a szülőket a gyermek felvételéről vagy elutasításáról, az elektronikus értesítést a beiratkozáskor kell kérni. Az erről szóló határozatot viszont személyesen kell átvenni az óvodában. Elutasítás esetén a szülők 15 napon belül élhetnek jogorvoslattal, ezt a jegyzőnek kell címezni, viszont az óvodában kell leadni.
























