HÍREK  2013. április 22.      1,324
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Köszöntötték a bölcsődei gondozókat

Továbbra sem kér térítési díjat az önkormányzat a bölcsődékbe járó gyerekek szüleitől. A polgármester nyilvánosan is megerősítette a képviselő-testület döntését a Bölcsődék Napján tartott szakmai rendezvényen, a Városházán. Azt is elmondta, hogy az anyagi lehetőségekhez mérten fejleszti a bölcsődéket az önkormányzat a jövőben is.

Köszöntötték a bölcsődei gondozókat
A képre kattintva galéria nyílik. (12 kép)

Szakmai programokkal és ünnepélyes díjátadóval ünnepelték Kispesten a Bölcsődék Napját. Százhatvanegy évvel ezelőtt, április 21-én nyílt meg az első magyar bölcsőde Budapesten, a Kalap utcában. A bölcsőde alapítása a Pesti Első Bölcsődei Egylet kezdeményezésére történt. A Bölcsődék Napja 2010-től államilag is elismert ünnep Magyarországon.

Gajda Péter polgármester köszöntőjében elmondta: az elmúlt hónapok államosításai nem érintették a kispesti bölcsődék életét, hiszen a fenntartói kötelezettségek és a szakmai felügyelet továbbra is az önkormányzat feladata. Kispesten hat intézményben mintegy nyolcvan gondozó csaknem 450 kisgyermek felügyeletét látja el kiemelkedően magas szakmai színvonalon. A bölcsődékben dolgozók munkája pótolhatatlan a családok, a gyermeket nevelő szülők életében – mondta a polgármester –, ezért is alapította évekkel ezelőtt az önkormányzat azt az elismerő oklevelet, amelyet minden évben átadnak egy bölcsődei dolgozónak.  

Gajda Péter a gazdasági nehézségekre utalva kiemelte: bár az önkormányzat költségvetése szűkös, Kispest önkormányzata továbbra sem tervezi a bölcsődei térítési díjak emelését, mert úgy érzik, már nem lehet tovább terhelni a kispesti családokat, tovább nehezíteni életüket. Kispestnek fontos, hogy a gyermekek jó körülmények között töltsék napjaikat, ezért is fejleszt a kerület anyagi lehetőségeihez mérten folyamatosan. 2012-ben 150 millió forintnyi pályázati támogatást sikerült kapni, ebből mintegy 500 négyzetméterrel bővítik a Csillagfény Bölcsődét, amely így újabb 25 gyermeket tud fogadni, s ezzel összesen 125 kispesti kisgyermek nappali foglalkoztatását biztosíthatja majd.

Brinza Istvánné, az Egyesített Bölcsődék vezetője, a szakmai konferencián az egészséges életmód és a korszerű táplálkozás fontosságáról beszélt, és arról mit tehetnek a szülők gyermekük egészségéért már magzati kortól.

Az eseményen Mihály András, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke kimagasló szakmai munkájáért Nagy Ferencnének, az Eszterlánc Bölcsőde gondozójának adta át az önkormányzat elismerő oklevelét és az ezzel járó pénzjutalmat. Munkájának elismeréséül tárgyjutalomban részesült szinten ebből a bölcsődéből Tabi Tamásné technikai munkatárs is.