Új vezető Kispest sportvezetésében
Rendkívüli és zárt ülésen döntött a képviselő-testület a Kispest Nonprofit Sport Kft. vezetőjének lemondásáról, valamint az új vezető kinevezéséről. Tárgyaltak a képviselők a hagyományos május 1-jei Gépmajális támogatásáról is.
A rendkívüli ülés legfontosabb napirendjeként zárt ülésen a testület felmentette tisztségéből a Kispest Nonprofit Sport Kft. vezetőjét, az alig két hónappal ezelőtt kinevezett Babály Lászlót, és helyére Milassin Ákost bízta meg a vezetői feladatok ellátásával.
A váltás szükségességéről Gajda Péter polgármester azt mondta, beigazolódni látszanak a korábbi aggályok, amelyek a Sport Kft. megalakulásánál már megfogalmazódtak. Már akkor felmerült, hogy nem lesz sem hatékonyabb, sem pedig gazdaságosabb, ha a kispesti sporttelepeket, a Zoltán utcai és a KAC pályát gazdasági társaság formájában működteti a kerület. Jól mutatja ezt az is, hogy az üzemeltetés így tízmillió forinttal kerül többe a kispestieknek, mint korábban. A polgármester szerint hamarosan újra kell gondolni a Kft. működését, és hosszú távú megoldást kell találni a gondok orvoslására.
Az ülésen a polgármester tájékoztatta a képviselőket arról is, hogy a frakciókkal történt egyeztetés után Dr. Kiss Annát nevezte ki Kispest város jegyzőjének.
Döntöttek a képviselők arról is, hogy százezer forinttal támogatják idén is a Hofherr-Dutra Emléktársaság és a Kondor Béla Közösségi Ház évek óta szokásos rendezvényét, a május 1-jei Gépmajálist.

























