Megkezdődött az Erkel iskola tornatermének építése
Az előkészítő, tereprendezési munkákkal a héten elindult az Erkel iskola tornaterem-beruházása. Szeptember végén már az új létesítményben tornázhatnak a gyerekek.
Fakivágással, az udvari kézilabdapálya aszfaltburkolatának bontásával, a játszószerek kiemelésével kezdődött meg a héten az Erkel Ferenc Általános Iskola tornaterem-építési munkálatainak első szakasza. A beruházást ma Gajda Péter polgármester és Vinczek György alpolgármester is megtekintette, a vendégeket a projektet koordináló Kispest Kft. ügyvezetője, Horváth Gyula kalauzolta végig az építkezésen.
Gajda Péter arra hívta fel a figyelmet a helyszínen, hogy az Erkel volt az egyetlen iskola Kispesten, amelynek nem volt megfelelő méretű tornaterme, ezért is szorgalmazta annak építését. A régi kis tornaszoba helyett szeptember végétől már egy korszerű sportcsarnokban tarthatják majd a testnevelésórákat. A polgármester elmondta, a beruházáshoz az önkormányzat 300 millió forint kedvezményes fejlesztési hitelt vesz fel a Magyar Fejlesztési Banktól, így nem kell értékesíteni az OTP-részvényeket. Az első ütem költsége mintegy 172 millió forint lesz, a jövő év közepére tervezett befejezés még további mintegy 50 millió forintot igényel majd – tette hozzá Gajda Péter.
A tervek szerint az első ütemben, szeptember végére elkészül a 325 négyzetméteres tornaterem, amelyet ekkortól már használhatnak a diákok. November végéig kialakítják hozzá az öltözőket, a mosdókat és az orvosi szobát is. Felújítják a kazánházat is, amely mintegy 20 százalékos energia-megtakarítást eredményez majd – mondta el a kispest.hu-nak Horváth Gyula. A tavasszal induló második ütemben az új épület homlokzata készül el, új kültéri kézilabdapályát alakítanak ki, mozgássérült parkolót, kerítést építenek.
Megtudtuk, a tornaterem az Esze Tamás utcával párhuzamosan épül majd. Az épület végénél, szemben a Kenyérmező utcával alakítják ki az új kézilabdapályát. A tornatermet nem csupán az iskolából, hanem a Hungária útról is meg lehet majd közelíteni. A Kispest Kft. ügyvezetője elmondta, megközelítőleg még egy hónapig tart a területrendezés, majd az alépítmények elkészítése, ezt követően június közepe táján kezd majd kiemelkedni a földből az új tornaterem.
























