Ismét lehet atlétika a KAC-ban
Újra akarja indítani az atlétikát a Kispesti Atlétikai Club. Ez a terv és az egyesület tavalyi évéről szóló beszámoló is témája volt a szerda esti küldöttgyűlésnek.
A 2011 nyara óta szünetelő atlétika szakosztály újraindításának ötletét Babály László, régi-új szakosztályvezető ismertette a megjelentekkel. Elmondta, Dél-Pest egyetlen 400 méteres futópályája a Katona József utcai önkormányzati sporttelepen – közismert nevén a KAC-pályán – található, ezért ki kell használni ezt az adottságot. Hozzátette: az egykori KAC-os fiatal atléták más csapatokban remekül szerepelnek, ami azt bizonyítja, hogy jó szakmai munka folyt a kispesti egyesületben. A diáksport erősítése miatt is újra kell indítani az atlétikát – fogalmazott az edző, hangsúlyozva, bízik abban, hogy a krikett- és rögbiedzések mellett az atléták is nyugodt körülmények között gyakorolhatnak majd a pályán.
Jobbágy István az egyesület elnöke a két működő szakosztály tevékenységét ismertette. Elmondta, a korábbi évekhez képest jelentősen lecsökkentett támogatás miatt a judo és a tenisz szakosztály működését is új alapokra kellett helyezni. (2011-ben még mintegy 13,8 millió forint támogatást kapott a KAC a szakosztályok – judo, tenisz, atlétika, kézilabda – működtetésére és a Katona József utcai sporttelep fenntartására. Ebből 13 millió volt az önkormányzati támogatás. 2012-ben ennek a töredéke, már csupán mintegy 920 ezer forint volt a támogatás, amelyből az önkormányzat 150 ezer forintot juttatott az egyesületnek. Tagdíjakkal, egyéb támogatásokkal és bevételekkel együtt mintegy 3 millióm forintból gazdálkodtak 2012-ben. Idén már 410 ezer forint támogatást kapnak az önkormányzattól, több jön be tagdíjakból és egyéb forrásokból is, így 2013-ban összesen mintegy 4 millió forint áll majd rendelkezésre.)
Megtudtuk az elnöktől, hogy 2010 végéig a tenisz szakosztály biztosította legszélesebb körben a kispestiek szabadidős sporttevékenységét. 2011-től a teniszezési lehetőség megszűnt a sporttelepen, azonban a versenyzők hűek maradtak a történelmi nevet viselő egyesülethez, ugyan a szomszéd XVIII. kerületben edzenek, de a KAC színeiben versenyeznek: az első csapat a 2012. évi Budapest bajnokság első osztályában 5., a második csapat ugyanitt – tartalékban – a IV. helyen végzett.
A judo szakosztály versenyzői korábban sikert-sikerre halmoztak, mostanra azonban a lecsökkent támogatás és a drágább edzéslehetőség eredményeként – 2010-ig mintegy évi 2 millió forint jutott a szakosztálynak, most ennek csak pár százaléka, ráadásul évi egymillió forintot fizetnek ki terembérletre – további versenyeztetésük és menedzselésük megoldhatatlanná vált, ezért több tehetséges junior és idősebb versenyzőt elveszített a szakosztály: abbahagyták a cselgáncsot, más egyesületre vagy más sportra váltottak. Jelenleg a diák korcsoportú sportolók önköltséges versenyeztetésével foglalkozik a szakosztály. Jobbágy István szerint ez tehetséges gyerekek elkallódásához vezethet, viszont a korábbi nagyságrendű támogatás visszaállítása esetén esély van arra, hogy a klubtól eltávozott, illetve leállt versenyzők egy része újra a KAC színeiben folytassa sportolói pályafutását- hangsúlyozta az elnök.


























