Az önkormányzat ülteti, valakik lopják a virágokat
Szépül a kerület: mintegy 25 ezer virágpalántát ültetnek az ágyásokba és a virágtartókba. A szép virágok kapósak, a tolvajok már több mint 100 ezer forintos kárt okoztak. Az önkormányzat feljelentést tett.
Május közepén kezdődött a kispesti közterületi ágyások, valamint tartók és dézsák beültetése egynyári virágokkal. A kispesti virágágyak összterülete
Márkus Edit elmondta, az ültetéssel szinte párhuzamosan a virágtolvajok is megjelentek, különösen a Templom téren, illetve a József Attila utca és a Fő utca sarkán lévő ágyásokban tettek kárt: a beültetett kakastaréj, ezüstlevél és zsálya mintegy 25 százaléka hiányzik ezekről a helyekről, a növényeket újra be kell szerezni. A kár már több mint 100 ezer forintra rúg, ezért a Zöldprogram Iroda feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.


























