Legkésőbb jövőre indulhat az Ady Endre út felújítása
Az Ady Endre út első szakaszának felújítása legkésőbb jövő év elején megkezdődik – a kispestiek számára régen várt jó hírt az illetékes főpolgármester-helyettes jelentette be a Fővárosi Önkormányzat legutóbbi ülésén. A testület ekkor bólintott rá az Ady Endre út és a Tálas utca kereszteződésébe tervezett jelzőlámpás csomópont megvalósítására.
Régóta várják már Kispesten a forgalmas Ady Endre út és a 42-es villamos vonalának felújítását, a főváros is többször megígérte. Tavaly év elején aztán a BKK vezérigazgatója levélben arról tájékoztatta Kispest polgármesterét, hogy „a 2012-es útfelújítási programban a XIX. kerület Ady Endre út felújítása a villamosvágány felújításával közösen szerepel”. A fővárosi útfelújítási keret szűkösségére hivatkozva Vitézy Dávid arra tett ígéretet, hogy „az Ady Endre út egy szakaszának felújítását mielőbb, de legkésőbb 2013-ban igyekszünk elvégeztetni.”
Most a főpolgármester-helyettesi ígéret szerint legkésőbb jövő tavasszal megkezdődhet a munka: az első ütemben a Baross utcától a kerületi rendőrkapitányság épületéig (Hungária út) újul meg az Ady Endre út – tájékoztatta a kispest.hu-t Gajda Péter polgármester a fővárosi közgyűlés tegnapi ülése után. Hozzátette: információi szerint erre megvan a fedezet a főváros költségvetésében.
A felújítás ugyan még várat magára, viszont hamarosan megkezdődik jelzőlámpás csomópont kiépítése az Ady Endre út és a Tálas utca találkozásánál. A tervek szerint az egykori OBI-barkácsáruház helyén 2013 szeptemberében új áruház nyílik; ennek közlekedését össze kell hangolnia a környék gyalogos és autós forgalmával. A munka kapcsolódik az Ady Endre út korszerűsítéséhez, ugyanis a csomópontnak csak az előkészítése szerepel az út felújításához még 2010-ben készült fővárosi tervekben, megvalósítása – jelzőlámpa, gyalogos átkelőhely kialakítása – viszont nem, így ezek megépítése a beruházó feladata lesz.

























