Helytörténeti olvasókönyv Kispestről
Csukás Irén A Határ úttól Szentlőrincig című helytöreténeti olvasókönyvét a KMO Művelődési Házban mutatták be kedden.
„Szeretném, ha segítene e kötet a hagyományok őrzésében, továbbvitelében, gazdagításában és megőrzésében, de segítene környezetünk védésében, óvásában is.” – írja helytörténeti olvasókönyvének bevezetőjében Csukás Irén. A településtörténet mellett jeles kispestekről és azokról a híres írókról, költőkről olvashatók történetek a kötetben, akik jártak Kispesten: mások mellet Jókairól, Adyról, Móriczról és Tersánszkyról. „Remélem, ha a gyerekek és a pedagógusok kezébe kerül, örömmel olvassák” – mondta a könyv keddi bemutatóján a szerző.
Gajda Péter polgármester elmondta, régi terv volt a könyv kiadása, amelyet nagy örömmel olvashatnak a lokálpatrióták, hiszen a kispestieknek szól ismert és híres kispestiekről, valamint azokról a hírességekről, akik megfordultak a településen. Hozzátette: a kerületi oktatási intézmények is megkapják a helytörténeti olvasókönyvet.

























