Skoda Éva képei a Városháza Tárlaton
Skoda Éva festőművész Eleváció című kiállítása nyílt meg csütörtökön a Városházán. A képeket augusztus végéig láthatják az érdeklődők.
Az alkotót Gajda Péter polgármester köszöntötte, majd Jókai Anna Kossuth-díjas író, Kispest Díszpolgára nyitotta meg a kiállítást. Az igazi művész először mindig elmélyed, elmélkedik, értelmez, és csak aztán alkot. Nem csavargó, de nem is vándor, hanem zarándok, aki tudja, hogy honnan indul, hová tart és hová akar eljutni. Céltudatos, mint Skoda Éva, aki kitartó szorgalommal szervezi a Helikon Egyesületet, és hozta létre mindannyiunk örömére a családi galériát – mondta Jókai Anna a festőművészről, Skoda Éva munkájáról. A kiállítás címére – Eleváció – utalva úgy fogalmazott, számára ez maga a „felemelkedés”, a fölfelé törekvés élménye. A művészet feladata a gondolatébresztés, és azért szerencsések a képzőművészek, mert a világon mindenhol megértik, megérzik az üzeneteiket, nem úgy, mint az írók alkotásait, ahol a gondolatok közvetítéséhez szükség van egy közös nyelvre.
























