Városünnep: dupla születésnap rekorddöntéssel
Mintegy tízezren voltak kíváncsiak a Kispest alapításának 142., és a KMO Művelődési Ház 90. születésnapja alkalmából rendezett Városünnepre vasárnap a Templom téren. Egy országos csúcs is megdőlt a rendezvényen: A legnépszerűbb játékot, az óriás hintalovat összesen 3076-an próbálták ki. Mint mindegyik városünnepet, az ideit is a KMO csapata szervezte.
A Kaláka együttessel „melegíthettek” be a kispestiek az eddigi legsikeresebb – és talán legmelegebb – Városünnepen vasárnap délelőtt. Ugyanekkor kezdődhetett a közös hintázás is az óriás hintalovon nem messze a színpadtól. Már délelőtt „elrajtoltak” a különféle játékok is: egész nap volt ÖKO-játszótér Játszóház, minigolf, ügyességi játékokat felvonultató Aréna, KvízKaland, többféle óriásjáték, kisvasút és babasátor is a Templom téren. Az Ady Endre úton autóbemutató és nosztalgia villamos várta az érdeklődőket.
A Nagy Balogh János Kiállítóteremben helytörténeti kiállítás nyílt Fejezetek a KMO múltjából címmel az idén a 90 éves Művelődési Házról. A különleges tárlat dokumentumokkal, fotókkal, korabeli tárgyakkal idézi meg ezt a csaknem egy évszázadot. Nem csupán egy intézmény, épület múltját mutatja be a kiállítás, hanem egy közösség, egy közösségi színtér folyamatosságát, az itt élők generációinak emlékeit, távoli és közeli múltját.
A színpadon cirkuszi produkciók váltották a Kalákát, majd a világbajnok Arcok varázsolták el táncaikkal a közönséget. Kora délután az Obsitos Fúvószenekar, majd a népszerű Children of Distance lépett fel. Sikert aratott a Rocktenors (Mező Zoltán, Mező Márió és Táborosi Márk) és a tehetségkutató versenyeken feltűnt Muri Enikő, valamint Quantum XXL is. A folytatásban olyan népszerű előadók léptek a közönség elé, mint Bereczki Zoltán, Kállay-Saunders András, a United együttes, Csepregi Éva és Vastag Csaba.
Elismeréssel szólt a KMO munkatársainak szervezőmunkájáról és a lebonyolításban közreműködő Készenléti Polgárőrség, a Biztonsági és Egészségügyi Szolgálat munkájáról a rendezvényre kilátogató Gajda Péter polgármester. Köszöntötte a Városünnepet Dr. Tarnai Richárd, Kispest országgyűlési képviselője és az ugyancsak kispesti honatya, Burány Sándor is.
A Városünnepet a Bikini együttes esti koncertje, majd tűzijáték zárta. A Hintayo elnevezésű óriás hintalóval megdőlt az eddigi országos rekord is, eddig ugyanennyi idő (9 óra alatt) alatt 2696-an hintáztak vele, vasárnap ez a szám is gyarapodott: Kispesten összesen 3076-an hintáztak együtt.

























