Közbiztonsági fórum: fókuszban a térfigyelő hálózat
A térfigyelő és a rendszámfelismerő rendszerekről esett a legtöbb szó a rendőrkapitányságon rendezett szerdai közbiztonsági fórumon.
Az eredményes munka jóvoltából javuló mutatókról, a bűncselekmények számának csökkenéséről számolt be Kispest rendőrkapitánya bevezetőjében. Plánk Róbert ezredes arról is beszélt, hogy a térfigyelő és rendszámfelismerő rendszerek nagy segítséget jelentenek a bűncselekmények megelőzésében, valamint felderítésében, ezek mellett a rendezvények biztosításakor is eredményesen tudja használni a rendőrség. Ennek kapcsán kiemelte az önkormányzattal ápolt jó viszonyt, és megköszönte a helyhatóság támogatását. Kitért a prevenciós programokra is: időskorúaknak, általános és középiskolásoknak, valamint már óvodásoknak is tartanak megelőzési rendezvényeket.
Kispest polgármestere az éppen bővülés alatt álló térfigyelő rendszerről beszélt: 16 új helyszínnel gyarapodott a hálózat, így 40 helyszínen már a nyár folyamán 49 kamera pásztázza a kerületet. Gajda Péter elmondta, éves szinten 30 millió forintot fordít a 24 órás működtetésére az önkormányzat, a rendszer bizonyított: csak tavaly számtalan bűneset felderítésében segített, és hozzájárult ahhoz, hogy az autófeltörések felderítésének eredményességi listáján Kispest az élen áll. Hozzátette, az idei költségvetésben 4 millió forint szerepel a rendszer bővítésére. A Kispestről indult rendszámfelismerő rendszerről azt mondta, ennek bővítésére is szeretne forrást biztosítani az önkormányzat. A polgármester azt is megemlítette, hogy egyeztetés alatt áll egy önálló közterület-felügyeleten alapuló közbiztonsági centrum kidolgozása, létrehozása a jövő év feladata lesz. Egy ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva a polgármester elmondta, fontos, hogy a centrumnak intézkedési jogköre legyen, közterületi jelenlétével biztonságot sugalljon, a rendőrséget segítve foglalkozni tudjon kisebb súlyú ügyekkel. A tervek szerint a térfigyelő rendszer működtetését is be lehet integrálni a rendszerbe.

























