Segítő és önellátó Vöröskereszt
Önkéntes munkával zöldségféléket is termesztenek a kispesti Vöröskeresztben foglalkoztatott munkanélküliek a Forrásház kertjében kialakított parcellákban. Az önellátás mellett kertészeti tanácsokkal segítik a kispestieket.
A Magyar Vöröskereszt XIX. kerületi Szervezete 2011 óta foglalkoztat jövedelempótló támogatásban részesülő, tartósan munkanélküli embereket 30 napos önkéntes munka keretében, amely mindkét fél számára előnyös. Az önkéntesek főleg a Nappali Melegedőben végeznek háttérmunkákat a gördülékeny működés érdekében, illetve az intézmény saját kertjét és a ház környezetét tartják rendben. Sok esetben elkeseredett, depressziós állapotban lévő emberekről van szó, a hasznos tevékenység és a közösségi programok hatására javul a közérzetük, bizakodóvá válnak, aktívabban igyekeznek visszatérni a munka világába – vázolta a helyzetet a Vöröskereszt kispesti, Ady Endre úti telephelyének vezetője.
Kökényesi Györgynétől megtudtuk, 2013-ban a közeli Forrásház Gondozási Központ a helyi Vöröskereszt rendelkezésére bocsátott több ágyást a kertjében, ezekben zöldségféléket termesztenek a Nappali Melegedő gondozottjai számára. Cserébe az önkéntesek a Forrásház ellátottjaival együtt tartják rendben az intézmény kertjét. A Vöröskereszt saját kertjében termő zöldségeket szintén a Nappali Melegedőbe járó hajléktalanok fogyaszthatják el, valamint a nehéz helyzetbe lévő kispestieknek adja természetbeni juttatásként a karitatív szervezet.
A telephely vezetője elmondta, év elején került látókörükbe egy kertész szakember, István Zoltán, aki 30 napos önkéntes munkája alatt több hasznos programot kezdett meg: nem csupán a kert ésszerű átalakítását és gondozását tervezte meg, de sok esetben idős kispestiek számára is segítséget nyújtott tanácsaival, ajándékba adott növényeivel. A kertész koordinálja a 30 napos önkénteseket, a terápiás céllal bejáró gondozottakat valamint a Nappali Melegedőből jelentkező hajléktalan önkénteseket, eddig közel 30 ember fordult meg a keze alatt. Jó kapcsolatot alakítottak ki a Kispesti Kertbarát Klubbal, melynek tagjai hasznosnak találták az István Zoltán által vezetett csoport munkáját, és adománnyal (mintegy 30 ezer forint értékű palánta és vetőmag) járultak hozzá a sikerhez. A kerületi Vöröskereszt vezetősége is folyamatosan ad mindkét kertbe zöldség- és virágpalántákat.
Kökényesi Györgyné elmondta, jelenleg jól működő virág- és zöldségcsere folyik az önkéntesek között, akik folyamatosan kérdeznek, tanulnak a munkát koordináló szakembertől. Már befejezték sziklakert építését is a Forrásház udvarán. Terveik között szerepel, hogy igény esetén más kerületekben is segítsenek a Vöröskereszt kertjeinek rendezésben, illetve olyan kispesti idős embereknek adjanak tanácsot, nyújtsanak segítséget, akik nehezen tudják rendben tartani kertjüket.

























