HÍREK  2013. augusztus 09.      1,210
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

90 éves kispestieket köszöntöttek

Dr. Illyés Antalnét szerdán puncstortával és virággal köszöntötte Tóthné Szabó Éva alpolgármester. Szabó Sándornak Vinczek György alpolgármester és Huszár Erzsébet idősügyi tanácsos Eszterházy-tortával, valamint vörösborral gratulált csütörtökön. Mindkét ünnepelt megkapta a miniszterelnök emléklapját is.

90 éves kispestieket köszöntöttek
A képre kattintva galéria nyílik. (4 kép)

Dr. Illyés Antalné 1923. augusztus 13-án született Kispesten, Wekerletelepen. Itt járt iskolába is. A Zeneakadémiát végezte el opera és hangverseny szakon. Pályafutását betöltötte a zene és az ének szeretete. Az Egri Színházban primadonnája, valamint a Filharmónia szólistája volt. A Zeneakadémián éveken keresztül önálló esttel lépett fel. Pályafutása alatt szerepelt együtt Latabár Kálmánnal is. Az Állami Népi Együttessel Kínában is jártak, ahol hatalmas sikert arattak. 42 éves korában hagyta ott az aktív zenei pályáját, utána Kispesten, a zeneiskolában tanított. Férje Kispesten volt körzeti orvos. Ilona néni 13 éve özvegy, lánya és fia rendszeresen látogatja. Rendszeresen felkeresik volt tanítványai is.

90 éves kispestieket köszöntöttek
A képre kattintva galéria nyílik. (4 kép)

Szabó Sándor 1923. augusztus 19-én született Simontornyán, ott is járt iskolába. 1941-ben költöztek Budapestre. Sanyi bácsi borbélynak és férfi fodrásznak tanult, a 2. világ háború után ebben a szakmában dolgozott, amíg nyugdíjba nem ment. Előbb Kispesten laktak, majd később elkötöztek Erzsébetre. Nyugdíjas éveiben, amíg bírta, portásként dolgozott. Három gyermeke, négy unokája született. Lánya látogatja Sanyi bácsit, aki szabadidejében tévét néz, olvasgat, és a Nyugdíjasház által szervezett kirándulásokon vesz részt.