Városnézésen a napközis tábor
Az idei nyári napközis tábor utolsó buszos kirándulásának úti céljául Kispestet és a főváros nevezetességeit választották a szervezők. Ez alkalommal a gyerekek idegenvezetőjéül Gajda Péter polgármester szegődött.
Az elmúlt napok forró időjárásához képest akár hűvösnek is mondható, igazi kirándulóidőben indult útnak csaknem ötven kispesti táborozó a napközis táborból, hogy megismerkedjen Kispest és a főváros nevezetességeivel.
A buszos városnézés része annak az ingyenes programnak, amelyet azoknak az általános iskoláskorú gyerekeknek szervez az önkormányzat, akik a nyár egy részét a Vass iskolában lévő napközis táborban töltik – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől, aki azért kísérte el a gyerekeket, hogy útközben bemutathassa a kerület legfontosabb területeit, épületeit, tereit. intézményeit és mesélhessen azokról. A kerülettel való ismerkedés során végigbuszoztak a 42-es és az 50-es villamosok vonalán az Ady és az Üllői úton, jártak a Városházánál, a Bozsik Stadionnál és a napokban korszerűsített Kispesti Uszodánál. Körbementek a szépen megújult Kós Károly téren a Wekerletelepen és érintették a nagy bevásárlóközpontokat is.
A rövid kerületi városnézés után a gyerekek a főváros nevezetességeivel is ismerkedtek. Útjuk során végigmentek az Andrássy úton, érintették a Hősök terét, a Városligetet, többek között látták a Széchenyi fürdőt és a Várba menet áthajtottak a Lánchídon is.
A polgármester szerint ez azért is fontos, mert a gyerekek egy része csak a kerületen belül, ott is csupán a közvetlen lakókörnyezetében mozog, a főváros belső kerületeibe nemigen jutnak be, mások pedig hamarabb látják a tengert, mint Budapest belvárosát.
A programra a gyerekeket elkísérte Vinczek György alpolgármester és a város érdekességeit pedig Rusz Igortól hallgathatták meg a gyerekek.

























