HÍREK  2013. október 03.      860
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A 95 éves Pásztor János Árpádot köszöntötték

Vörösborral, ajándékcsomaggal és a miniszterelnök emléklapjával köszöntötte Vinczek György alpolgármester a 95 éves Pásztor János Árpádot szerdán. Huszár Erzsébet idősügyi tanácsos is jelen volt a köszöntésn.

A 95 éves Pásztor János Árpádot köszöntötték
A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Pásztor János Árpád 1918. október 4-én született Ipolyvisken. Később a család Wekerletelepre költözött, János bácsi itt járt elemi iskolába. Tanulmányait a Puskás Tivadar szakiskolában folytatta, 1943-ban tett villanyszerelő mestervizsgát. 1946-ban vállalatot alapított, amit három évvel később államosítottak. Ezután a BUDAVILL Vállalatnál dolgozott, 1951-ben felvételizett a Műegyetemre, azonban kisipari múltjára hivatkozva elutasították jelentkezését. 1953-tól az ÉVITERV-nél helyezkedett el, innen is ment nyugdíjba. Ezután még 10 évig a wekerlei felújításokon dolgozott egészen 70 éves koráig. Egy gyermeke, két unokája és három dédunokája született. János bácsi szabadidejében keresztrejtvényt fejt és tévét néz.