Tenger alatti világ az Europarkban
Merülj velünk a mélybe! címmel nyílt ismeretterjesztő kiállítás az Europarkban, a tárlat Portugáliából érkezett, Magyarországon most először látható. Az érdeklődők október 27-ig ismerkedhetnek a tengerek világával.
Példaértékű az a társadalmi szerepvállalás, amely az Europark vezetését arra készteti, hogy évről évre mindig legyenek ismeretterjesztő programok a bevásárlóközpontba, amelyek hasznos és érdekes információkat közvetítenek a kispestieknek – mondta a kiállítás megnyitóján Gajda Péter polgármester, aki a közelmúlt repüléstörténeti kiállítását hozta példának, ahol az első magyar női személyszállító repülőgéppilótával, Czigány Ildikóval is találkozhattak az érdeklődők.
Schönhauer Andrea, a bevásárlóközpont vezetője szerint ezek a kiállítások is részei annak az elképzelésnek, amelyben az Europark a környezetvédelem mellett kötelezi el magát. De a helyiek már tudják jól, hogy az Europark nemcsak egyszerű bevásárlóközpont, hanem egy új közösségi, kulturális színtér. A bevásárlóközpont az elmúlt években ehhez és sok más egyéb programhoz, rendezvényhez talált támogatóra és partnerre az önkormányzat vezetésében – mondta.
A mostani kiállítás célja, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését a tenger alatti világ iránt, inspirálva őket arra, hogy többet akarjanak megtanulni róla – és arról, hogyan óvhatják meg felbecsülhetetlen értékű „vízbolygónkat” – egész életünk során. Az interaktív program időtartama 45-50 perc, az interaktív részt kizárólag gyerekek (5-12 év) látogathatják, előzetes regisztrációval, csoportos vezetéssel. A szülők a gyermeket nem kísérhetik az interaktív részen. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, melyet a jelentkezes@europark.huemail címen lehet megtenni, illetve a + 36 20 823 9619 telefonszámon.
























