HÍREK  2013. október 11.      796
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Jól sikerült a sulibörze

Csaknem ezer diák és szülő volt kíváncsi a KMO Művelődési Ház regionális sulibörzéjére. A tizenkettedik diáktoborzót rendezték csütörtökön.

Jól sikerült a sulibörze
A képre kattintva galéria nyílik. (17 kép)

Már megszokott, hogy extra programokkal is készülnek a régió középiskolái a KMO hagyományos őszi sulibörzéjére. Idén sem volt ez másképp: énekkar, divatbemutató, mazsorettek tánca népszerűsítette egy-egy középiskola oktatási palettáját. A 2003-ban indított diáktoborzónak éppen az a célja, hogy a továbbtanulás előtt álló 7. és 8. osztályos általános iskolás tanulók számára megkönnyítse a megfelelő középiskola kiválasztását.

Az idei 12. sulibörzén huszonkét középiskola – köztük három kispesti, a Deák, a Trefort és Ganz – adott ízelítőt szakmai programjából, iskolai életéből a kíváncsi gyerekeknek. Újdonság volt a Fővárosi Munkaügyi Központ kirendeltségének „szakmamozija”: teszteket, játékokat, pályaorientációs számítógépes programot hoztak a KMO-ba – tudtuk meg a börze házigazdájától. Forgon Miklós szerint ismét sikeres volt a börze, ezt bizonyítja, hogy Kispesten kívül a környező kerületek iskoláiból, sőt még a fővároson kívülről is érkeztek érdeklődők. A KMO művelődésszervezője elmondta, még több kiállító is lehetett volna, ám helyhiány miatt néhány középiskola nem tudott megjelenni a börzén.