HÍREK  2013. november 10.      903
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Egy kis Spanyolország Wekerletelepen

Folytatta nemzeteket, országokat bemutató sorozatát a Wekerlei Kultúrház: szombaton spanyol napra várta az érdeklődőket. A program megvalósításában a Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium és a Cervantes Intézet segítette az intézményt.

Egy kis Spanyolország Wekerletelepen
A képre kattintva galéria nyílik. (30 kép)

Három éve kezdődött a Wekerlei Kultúrház nemzeteket, országokat bemutató sorozata, eddig már Törökország, India, Egyiptom és Bulgária mutatkozott be Wekerletelepen azzal a céllal, hogy kikapcsolódással egybekötve ismertesse meg az országok kultúráját az érdeklődőknek – ismertette a rendezvénysorozat történetét Szabó Mária igazgató.

Antonio Pérez-Hernández, a Spanyol Királyság Nagykövetségének kulturális főtanácsosa üdvözölve a rendezvény, megemlítette, hogy olyan személyiség is összeköti Spanyolországot és Magyaországot, mint Puskás Ferenc.

Gajda Péter polgármester a spanyol napot és egyben az egész rendezvénysorozatot is köszöntötte. Azt mondta azért fontosak ezek a tematikus napok, mert idegen kultúrákkal ismertetik meg a kispestieket. A polgármester nyitotta meg Szatmári Zoltán fotóművész kiállítását Madridról.

A program Ékes Ágoston gitárjátékával indult: egy spanyol darabot adott elő. A gyerekeket három kézműves foglalkozás: csempefestés, színezés és legyezőkészítés várta. A büfében spanyol ételeket lehetett kóstolni. A közönség vetítéses előadásokon ismerkedhetett a spanyol tájakkal, világmárkákkal, érdekességekkel, és még egy mini nyelvtanfolyamot is tartottak. A spanyol napot flamenco bemutató színesítette Bucsás Györgyi táncossal és kísérőivel, az énekes Jorge Díez Aragónnal és a gitáros Kozma Richárddal.