Kezdődhet a főzés a Puskás iskola konyhájában
Indulhat a próbaüzem a Puskás iskola felújított főzőkonyhájában; ez a második iskolai konyha, amelyet a közétkeztetést ellátó Pensio Kft. felújít Kispesten. A konyhán naponta csaknem 2500 ebéd készül majd. A mai, műszaki átadás utáni utolsó önkormányzati bejáráson Vinczek György és Ékes Gábor alpolgármesterek, valamint Mihály András, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke vettek részt.
Az átadásra kész, csaknem 400 négyzetméteres konyha felújítása során kicserélték a nyílászárókat, a falban futó vezetékeket, valamint új burkolat került a falakra és a padlóra is. A főzéshez szükséges eszközöket vagy kicserélték, vagy felújították, korszerűsítették – mondta el a munkálatokat koordináló Vagyonkezelő Műszaki Szervezet műszaki csoportvezetője. Dudás László kiemelte: hamarosan újabb két konyha kerül sorra, a tervek szerint 2014 szeptemberére megújul az Eötvös iskola konyhája, 2015 februárjában pedig a Bolyaié is elkészül.
Vinczek György arra emlékeztette a résztvevőket, hogy az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében a Pensio Kft. négy kispesti iskolai konyhát (Vass, Puskás, Eötvös, Bolyai) újít fel közel 230 millió forintért azért, hogy jó minőségű és változatos ételek kerüljenek a gyerekek tányérjára.

























