Szociális dolgozókat köszöntöttek
A szociális munka napját ünnepelték a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat munkatársai a Wekerlei Gondozási Központban kedden. Vinczek György alpolgármester mellett Huszár Erzsébet idősügy tanácsos és Szeifert Ferencné a Szociális és Gyermekvédelmi Iroda vezetője is részt vett az ünnepségen.
Azokat köszöntik ezen a napon, akik mások emberi méltóságáért dolgoznak, és segítenek a rászorulókon. A nehéz és áldozatos munkát 1997 óta ünneplik a világon – idézte fel a nap történetét köszöntőjében a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat vezetője. Balázs Piroska a „szeretet katonáinak” nevezte munkatársait és a szociális terület más dolgozóit, akik segítik a rászoruló kispestieket. A vezetőnő arról is beszélt, hogy a jogszabályi változások következtében a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás – ami a legnehezebb feladata a szolgálatnak – most kevesebb állami támogatást kap. Azt is elmondta, hogy 2014-ben 2 millió forinttal lesz kevesebb a költségvetés.
Vinczek György alpolgármester azt mondta, az ünnep arra is jó, hogy legalább ilyenkor a figyelem középpontjába kerüljenek a szociális dolgozók és az ellátottak is. Hangsúlyozta a személyes kapcsolat jelentőségét a munkában és azt, mennyire fontos, hogy legyen anyagi és társadalmi megbecsülése ennek a szolgálatnak. Egy Weöres Sándor-idézettel zárta köszöntőjét, majd virággal köszönte meg a dolgozóknak a fáradságos munkát.
A virág mellé az ismert humorista, Ayala („civilben” Illés István rendőr őrnagy) adott műsort a munkatársaknak. Az intézmény is megajándékozta dolgozóit: a Csárdáskirálynő című CD-s könyvet kapták, majd az intézményvezető bejelentette a második ajándékot is: mivel jutalmazásra nincs lehetőség, a munkatársak két pihenőnapot kapnak, amelyet jövő márciusig vehetnek ki.
























